Real: „Felhívtak, azt mondtam, nincs időm erre a marhaságra”

Faubert 2009 januárjában a West Ham United kölcsönjátékosaként került fél évre Spanyolországba. Madridi időszaka finoman szólva is felejthetőre sikerült – előfordult, hogy nem ment edzésre, mivel azt hitte, szabadnapja van, illetve egyszer meggyanúsították azzal, hogy elaludt a kispadon. Összesen két La Liga-meccsen kapott lehetőséget, az idény végeztével visszatért Londonba, manapság a francia negyedosztályú Étoile Fréjus Saint-Raphaël játékosa. A kapcsolatfelvétel jeleneteit a The Athletic kedvéért elevenítette fel.

„A csapatbuszon voltunk, az Upton Park felé tartottunk a Fulham elleni mérkőzésre. Felhívott a Real Madridtól egy francia srác, hogy »Szia, a Real Madridnál dolgozom, és beszélni szeretnénk veled.« Azt mondtam neki, hogy fontos meccs vár rám, és nincs időm erre a marhaságra. Kikapcsoltam a telefonomat, lejátszottuk a meccset, majd visszakapcsoltam, és volt harminc szöveges üzenetem, illetve ötven hangüzenetem. Akkor jöttem rá, hogy komoly a dolog.”

„Felhívtam a menedzseremet, aki azt mondta, beszélnünk kell a Real Madrid képviselőivel, mert egy szállodában várakoznak a Heathrow repülőtérnél. Az átigazolási időszak utolsó napja volt, odamentünk és elkezdtünk tárgyalni.”

„Sok érzés kavargott bennem, de boldog voltam – mégiscsak a Real Madridtól hívtak. Amikor rájöttem, hogy nem viccelnek, imádkozni kezdtem, hogy jól menjenek a tárgyalások. Igazából Antonio Valenciát akarták, de ő később aláírt a Manchester Unitedhez, én voltam náluk a második helyen.”

„Amikor megkötöttük az üzletet, visszatértem a West Hamhez, hogy összeszedjem a holmimat – ekkor néhány srác nevetni kezdett. Azt mondták, »Julien, tudod, hova mész? Az átkozott Real Madridhoz!« Arra is emlékszem, hogy a csapattársam, Mark Noble nem vett rólam tudomást, én meg megkérdeztem, hogy mi a gond. Azt mondta, »Julien, nem beszélhetünk, a Real Madrid játékosa vagy. Magasabb szinten állsz, mint én.« Szóval sokat ugrattak.”

Faubert ezután a hírhedt „elalvós” incidensről is mesélt.

„Amikor a kispadon voltam, körülbelül harminc másodpercre becsuktam a szememet, erre azt hitték, dühös vagyok, mert nem játszom, és kitalálták, hogy alszom. Az elnök azt mondta, óvatosnak kell lennem, mert mindenhol fotósok és kamerák leselkednek. Sokat tanultam ebből.”