Real: „Felhívtak, azt mondtam, nincs időm erre a marhaságra”

Vágólapra másolva!
2020.03.31. 16:02
null
Julien Faubert (elöl) nem váltotta meg a világot a Real Madridnál (Fotó: AFP)
Alighanem sokan meglepődtek, amikor 2009-ben kiderült, hogy a Real Madrid érdeklődik Julien Faubert iránt. Mint kiderült, ezzel maga az érintett is így volt.

 

Faubert 2009 januárjában a West Ham United kölcsönjátékosaként került fél évre Spanyolországba. Madridi időszaka finoman szólva is felejthetőre sikerült – előfordult, hogy nem ment edzésre, mivel azt hitte, szabadnapja van, illetve egyszer meggyanúsították azzal, hogy elaludt a kispadon. Összesen két La Liga-meccsen kapott lehetőséget, az idény végeztével visszatért Londonba, manapság a francia negyedosztályú Étoile Fréjus Saint-Raphaël játékosa. A kapcsolatfelvétel jeleneteit a The Athletic kedvéért elevenítette fel.

„A csapatbuszon voltunk, az Upton Park felé tartottunk a Fulham elleni mérkőzésre. Felhívott a Real Madridtól egy francia srác, hogy »Szia, a Real Madridnál dolgozom, és beszélni szeretnénk veled.« Azt mondtam neki, hogy fontos meccs vár rám, és nincs időm erre a marhaságra. Kikapcsoltam a telefonomat, lejátszottuk a meccset, majd visszakapcsoltam, és volt harminc szöveges üzenetem, illetve ötven hangüzenetem. Akkor jöttem rá, hogy komoly a dolog.”

„Felhívtam a menedzseremet, aki azt mondta, beszélnünk kell a Real Madrid képviselőivel, mert egy szállodában várakoznak a Heathrow repülőtérnél. Az átigazolási időszak utolsó napja volt, odamentünk és elkezdtünk tárgyalni.”

„Sok érzés kavargott bennem, de boldog voltam – mégiscsak a Real Madridtól hívtak. Amikor rájöttem, hogy nem viccelnek, imádkozni kezdtem, hogy jól menjenek a tárgyalások. Igazából Antonio Valenciát akarták, de ő később aláírt a Manchester Unitedhez, én voltam náluk a második helyen.”

„Amikor megkötöttük az üzletet, visszatértem a West Hamhez, hogy összeszedjem a holmimat – ekkor néhány srác nevetni kezdett. Azt mondták, »Julien, tudod, hova mész? Az átkozott Real Madridhoz!« Arra is emlékszem, hogy a csapattársam, Mark Noble nem vett rólam tudomást, én meg megkérdeztem, hogy mi a gond. Azt mondta, »Julien, nem beszélhetünk, a Real Madrid játékosa vagy. Magasabb szinten állsz, mint én.« Szóval sokat ugrattak.”

Faubert ezután a hírhedt „elalvós” incidensről is mesélt.

„Amikor a kispadon voltam, körülbelül harminc másodpercre becsuktam a szememet, erre azt hitték, dühös vagyok, mert nem játszom, és kitalálták, hogy alszom. Az elnök azt mondta, óvatosnak kell lennem, mert mindenhol fotósok és kamerák leselkednek. Sokat tanultam ebből.”

Football Remind on Twitter

A REMINDER: Julien Faubert fell asleep whilst on the bench during his spell at Real Madrid #NationalNappingDay



Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
9 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
11 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
16 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40
Ezek is érdekelhetik