Barcelona: kannabiszvállalat nevezné el a Camp Nout

T. D.T. D.
2020.04.26. 12:43
null
Meglepő érdeklődő pályázik a Camp Nou elnevezési jogára (Fotó: AFP)
Mint ismert, az FC Barcelona bejelentette, hogy a Camp Nou történetében először értékesíti a stadion névadással kapcsolatos jogait, s a befolyó összeget a koronavírus elleni harcra fordítja. Ez mind szép és jó, de felbukkant egy érdeklődő, akinek barcelonai megjelenése meglehetősen furcsán venné ki magát.

 

A Camp Nou névadására pályázó cég ugyanis a korábbi legendás bokszoló, Mike Tyson üzleti partnere, Alki David vállalata, a Swissx, amely kannabiszt, vagy más néven marihuánát tartalmazó étrendkiegészítők, gyógyszerek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik.

„Ez egy nagyszerű stadion – mondta az üzletember a BBC Sportnak. – Specifikusan erre a területre koncentráltunk a vállalatunkban, így csodálatos ötletnek tűnik a névadás. A cégem egy kannabiszvállalat, Spanyolország az Európai Unión belül is vezető szerepet tölt be a legalizációért való küzdelemben, szóval elég természetesen alakultak ki a dolgok.”

Davidet arról is megkérdezték, nem érzi-e úgy, hogy az esetleges névadással kockáztatnák a klub jó hírnevét: „Ezt majd meglátjuk. A világot az új ötletek éltetik.”

A katalán klub még sohasem adta el stadionja, a Camp Nou elnevezésének jogát, ez viszont megváltozik a jövőben. A klub ugyanis kedden átruházta a Barca Foundationre (az FC Barcelona alapítványa) az elnevezési jogot, és az alapítvány feladata, hogy névadó szponzort találjon az 1957-ben átadott stadion számára a 2020–2021-es idényre.

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
9 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
11 órája

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18