Barca: Neymar megszerzésére Münchenben találhattak alternatívát

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.04.13. 17:37
null
Kingsley Coman: FCB helyett FCB? (Fotó: AFP)
A Sport című lap beszámolója szerint a Bayern München francia szélsője, Kingsley Coman lehet a Barcelona egyik legfőbb kiszemeltje a következő átigazolási időszakban, ha idén sem jön össze a Neymar-transzfer.

 

A katalánok úgy számolnak, Neymar árának töredéke is elég lenne Coman megszerzésére, a lap konkrétan 40 millió euró körüli összeget említ – bár Münchenben vélhetően vitatnák ezt az árcédulát.

A 22-szeres válogatott labdarúgó a PSG-ben nevelkedett, majd a Juventus érintésével 2015 nyarán érkezett meg a Bayernhez. Azóta 147 tétmérkőzésen 30 gól mellett 33 gólpassz fűződik a nevéhez.

Érdekesség, hogy Coman profi karrierje minden eddigi idényében bajnoki címet nyert (sőt, statisztikailag eggyel több bajnoki címe is van, mint idénye, mivel 2015 nyarán még pályára lépett a torinóiaknál is a Serie A-ban): a PSG-vel kétszer, a Juventusszal kétszer, a Bayern Münchennel négyszer lett ligaelső.

A Sport megjegyzi, a Barcelonánál mindenképpen szeretnék felfrissíteni és megfiatalítani a támadószekciót, így egy szélső – ez lenne Neymar vagy Coman – mellett egy Luis Suárez-alternatívára is hajtanak, utóbbi Lautaro Martínez lehet az Interből.

Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
4 perce

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
11 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36
Ezek is érdekelhetik