La Liga: „Mindenképp lesznek kiesők” – ha lesz folytatás, ha nem

M. D.M. D.
2020.04.24. 20:57
null
Javier Tebas továbbra is kitart amellett, hogy egy-másfél hónapon belül folytatódhat a spanyol bajnokság (Fotó: AFP)
Javier Tebas, a La Liga elnöke kijelentette, mindenképpen lesznek kieső és feljutó csapatok a spanyol első és másodosztályú labdarúgó-bajnokság között a jelenlegi idényben is, akár be tudják fejezni a pályán a bajnoki küzdelmeket, akár nem.

 

A La Liga első embere a Cadena COPE spanyol rádióadó egyik újságírójának fogalmazta meg a szervezet álláspontját a feljutók és a kiesők kérdéskörében.

„Akkor sem lesz létszámemelés a spanyol bajnokság első osztályában, ha a jelenlegi idényt nem tudjuk végigjátszani. Ugyanúgy lesznek kieső csapatok. De biztos vagyok benne, hogy be tudjuk majd fejezni a szezont” – idézi Tebast a Football Espana.

A spanyol élvonalban 27 forduló után a Mallorca, a Leganés és az Espanyol állt kieső helyen, amikor a koronavírus-járvány miatt félbeszakították a bajnokságot, míg a másodosztály tabelláját a Cádiz vezette a Zaragoza, az Almería, az Huesca, a Girona és az Elche előtt.

Mint arról korábban beszámoltunk, a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett a La Ligában akár már május második felében újraindulhatnak a küzdelmek zárt kapuk mögött, de a realitás talaján maradva valószínűbb a júniusi folytatás.

A LA LIGA ÁLLÁSA
1. Barcelona 27 18 4 5 63–31 +32 58
2. Real Madrid 27 16 8 3 49–19 +30 56
3. Sevilla 27 13 8 6 39–29 +10 47
4. Real Sociedad 27 14 4 9 45–33 +12 46
5. Getafe 27 13 7 7 37–25 +12 46
6. Atlético Madrid 27 11 12 4 31–21 +10 45
7. Valencia 27 11 9 7 38–39 –1 42
8. Villarreal 27 11 5 11 44–38 +6 38
9. Granada 27 11 5 11 33–32 +1 38
10. Athletic Bilbao 27 9 10 8 29–23 +6 37
11. Osasuna 27 8 10 9 34–38 –4 34
12. Betis 27 8 9 10 38–43 –5 33
13. Levante 27 10 3 14 32–40 –8 33
14. Alavés 27 8 8 11 29–37 –8 32
15. Valladolid 27 6 11 10 23–33 –10 29
16. Eibar 27 7 6 14 27–41 –14 27
17. Celta Vigo 27 5 11 11 22–34 –12 26
18. Mallorca 27 7 4 16 28–44 –16 25
19. Leganés 27 5 8 14 21–39 –18 23
20. Espanyol 27 4 8 15 23–46 –23 20

 

Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Mbappé: Arbeloa azt mondta, negyedik számú támadó vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 09:32

Tét nélküli meccsen, szurkolói tiltakozás közepette verte a már kiesett Oviedót a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 23:24

Nem bírt egymással a Rayo és a Valencia, döntetlen a Girona–Real Sociedadon is

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 22:06
Ezek is érdekelhetik