Barcelona: „Boldog lennék, ha...” – Rakitic a lehetséges klubváltásáról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.19. 18:09
null
Bizonytalan Rakitic sorsa a Barcelonánál (Fotó: AFP)
Ivan Rakitic örömmel venné, ha a Barcelona labdarúgóklubjának vezetősége véget vetne a távozásával kapcsolatos híreszteléseknek.

 

„Boldog lennék, ha valaki a klubból azt mondaná, hogy Barcelonában maradok, így megszűnnének a pletykák” – idézte a spanyol futballbajnoki címvédő együttes vb-ezüstérmes középpályásának szavait a goal.com című szakportál.

A 32 éves Rakitic külön sérelmezte, hogy a katalán egyesület elnöke, Josep Bartomeu nem nyilvánult meg ügyében.

„Nem mondott semmit. Talán most meghallja a szavaimat, és felhív – fogalmazott a játékos. – Örülök, hogy a Barcelona szerelését viselem, de sohasem zártam ki, hogy a karrieremben változás történhet.”

Rakitic a szezon eddigi részében 31 mérkőzésen játszott, négy gólpasszt adott, de a kapuba nem talált be. Állítólag több kérője van, így a spanyol La Ligából az Atlético Madrid és a Villarreal, Angliából a Tottenham Hotspur, Olaszországból pedig az Internazionale látná szívesen a soraiban.

Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
12 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
2025.09.13. 08:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30
Ezek is érdekelhetik