Barcelona: „Tudtam, hogy milliomos leszek, nem gondolkodtam”

Vágólapra másolva!
2020.05.18. 20:05
null
Alex Song a Barcelona mezében 2012-ben, kevéssel a klubváltás után (Fotó: AFP)
Egy Instagram-beszélgetésben tűnt fel Alex Song, az Arsenal és a Barcelona korábbi futballistája. A kameruni játékos honfitársával, a Toronto Raptors NBA-bajnok kosárlabdázójával, Pascal Siakammal beszélgetett, és nem titkolta el véleményét akkor sem, amikor a pénz került szóba.

 

Song először 2005-ben, kölcsönjátékosként került az Arsenalhoz, egy évvel később az „ágyúsok” meg is vásárolták. 2012-ben a londoniak továbbadták őt a Barcelonának, ahol négy év alatt mindössze 65 mérkőzés jutott neki – igaz, kétszer is kölcsönadták a West Ham Unitednek. A katalánoknál egy bajnoki címet és egy spanyol Szuperkupa-győzelmet zsebelt be.

„Az Arsenalnál töltött teljes időszakom alatt százezer fontot sem tudtam megtakarítani, miközben mindenki azt hitte, millióim vannak. Amikor találkoztam a Barcelona sportigazgatójával, elárulta, hogy valószínűleg nem kapok sok játéklehetőséget. De lesz.rtam. Tudtam, hogy milliomos leszek. Amikor a klub szerződést ajánlott, és megláttam, mennyit kereshetek, nem kellett kétszer átgondolnom a döntést. Úgy gondoltam, a feleségem és a gyerekeim kényelemben élhetnek akkor is, ha a pályafutásom véget ér.”

A játékos nemrég azzal került a figyelem középpontjába, hogy a svájci Sion előzetes értesítés nélkül felbontotta a szerződését nyolc további játékoséval együtt.

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
15 órája

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
19 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
20 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
23 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58
Ezek is érdekelhetik