La Liga: közlemény – így indulhat újra a spanyol bajnokság

T. D.T. D.
2020.05.04. 18:51
null
Jelen állás szerint júniusban indulhatnak újra a küzdelmek a spanyol bajnokságban (Fotó: AFP, archív)
Hivatalos közleményt adott ki a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, vagyis a La Liga, ebben gyakorlatilag megerősítik Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök korábbi szavait a bajnokság újraindítását illetően.

 

A hétfői közleményben az áll, az első és másodosztályú klubok ezen a héten újrakezdhetik az edzéseket. Egyelőre az egyéni gyakorlás megengedett, természetesen az előírt orvosi tesztek elvégzése után. A La Liga is úgy számol, hogy júniusban indulhat újra a bajnokság.

„Ez a krízis mindannyiunkra jelentős hatást gyakorol – így Javier Tebas, a La Liga elnöke. – A futball visszatérése azt jelzi, hogy a társadalom ismét a normális működés felé halad. Így visszatérhet az élet egy olyan eleme is, amelyet Spanyolországban és világszerte is ismernek és szeretnek. Az emberek egészsége mindennél fontosabb, ezért kialakítottunk egy protokollt, amelynek segítségével mindenki egészségét megőrizhetjük a La Liga újraindulása mellett. Hasonló körülményekkel még nem találkoztunk korábban, de reméljük, hogy júniusban újrakezdhetjük a játékot, és befejezhetjük a 2019–2020-as idényt.”

Korábban a spanyol miniszterelnök is azt mondta, hogy május 4-én indulhatnak újra az egyéni edzések a kluboknál. Ennek kapcsán akkor a Cadena COPE rádióállomás és az As című lap ugyanazt a forgatókönyvet vázolta fel az újraindításra: május 18-án kezdődhetnek el a kiscsoportos edzések, június 1-én a csapatok közös edzései, június 5-én vagy 12-én pedig folytatódhat a bajnokság – zárt kapuk mögött.

LaLiga English on Twitter

Official statement. #LaLigaSantander and #LaLigaSmartBank clubs to return to training this week.



Legfrissebb hírek

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
15 órája

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08