Real Madrid: a bajnokság és a BL 252 milliót érne Ramoséknak

MTI MTIMTI MTI
2020.05.25. 18:00
null
Florentino Pérez busás jövedelmet ígért a Real Madrid játékosainak (Fotó: AFP)
Két cím megszerzése esetén busás javadalmazásra számíthatnak a Real Madrid futballistái a Marca értesülése szerint.

 

A királyi gárda belső ügyeiben is jártas spanyol sportnapilap úgy tudja, hogy Florentino Pérez klubelnök fejenként 720 ezer eurós (252 millió forint) jutalmat ígért a játékosainak, ha a mostani szezonban megnyerik a spanyol bajnokságot és a Bajnokok Ligáját is.

Az elnöki feltétel teljesítése esetén ily módon kompenzálnák az anyagi veszteségeket, amelyeket a blancók a koronavírus-járvány egyik következményeként szenvedtek el azzal, hogy lemondtak fizetésük egy részéről.

A Real Madrid a pandémia miatt szünetelő La Ligában 27 forduló után – és a júniusi folytatás előtt – a második helyen áll, két pont hátrányban a címvédő Barcelona mögött. A Bajnokok Ligájában a legjobb tizenhat között van a fővárosi együttes, de nehéz helyzetben várja a nyolcaddöntős visszavágót, miután a párharc első mérkőzését hazai pályán 2–1-re elveszítette a Manchester Cityvel szemben.

Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Kiderült, mennyit kap a Benfica a Madridba tartó José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 11:02

Mbappé: Arbeloa azt mondta, negyedik számú támadó vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 09:32
Ezek is érdekelhetik