Real: Münchenből igazolnák le Marcelo utódját – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.05.24. 07:27
null
Alphonso Daviest szeretné kivásárolni a Real Madrid? (Fotó: AFP)
A Bayern München kanadai szélsőjére, Alphonso Daviesre vetett szemet a Real Madrid – írja a spanyol Don Balón című lap. A 19 esztendős villámléptű labdarúgó a 32 éves Marcelo alternatívája, hosszabb távon pedig örököse lehetne.


Davies
tavaly januárban mutatkozott be a Bayern Münchennél, a bajor együttes 10 millió euró körüli összeget fizetett ki a játékjogáért a Vancouver Whitecapsnek. Eleinte a középpálya két szélén próbálták játszatni, majd a 2019–2020-as évad elején kényszerűségből a bal oldali bekk pozíciójába került, s többször is remek teljesítményt nyújtott (az egyik legemlékezetesebb példa a Chelsea elleni, londoni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő).

A Don Balón beszámolója szerint Madridban is tudják, hogy a válság ellenére sem lesz könnyen mozdítható a futballista, aki egyetlen év alatt mintegy ötszörösére növelte értékét. Ugyanakkor a Real egyre nagyobb erőkkel keresi Marcelo utódját, a brazil már a 33. életévében jár, s nem mindig teljesít olyan megbízhatóan, mint korábbi idényeiben tette azt.

A 19 éves Davies fiatal kora ellenére már 17-szeres kanadai felnőttválogatott, és jóval túl van a századik profi összecsapásán is: a Bayern első csapatában 37, a Vancouverében 81 tétmérkőzésen lépett pályára.

Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37
Ezek is érdekelhetik