Barcelona: döntöttek a világbajnok játékosról – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.07. 13:17
null
Dembélé (balra) ebben az idényben öt bajnoki és négy BL-meccsen játszott a Barcában (Fotó: AFP, archív)
Piacra dobja francia világbajnokát, Ousmane Dembélét a spanyol bajnoki címvédő és jelenleg is listavezető FC Barcelona – a döntésről a Diario Sport adott hírt.

 

A Diario Sport híre szerint a 23 éves francia szélsőtől, Ousmane Dembélétől – akinek szerződése 2022. június 30-ig szól – idén nyáron, az idény zárultával kíván megválni a Barcelona klubvezetése.

Dembélé 2017-ben igazolt a Barcához, de a Dortmundtól 125 millió euróért megvásárolt támadó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel többször volt sérült, mint hadra fogható. A koronavírus-járvány miatt félbeszakadt 2019–2020-as idényben például összesen kilenc tétmérkőzésen tudott játszani, és csupán egyetlen gólt szerzett.

A mértékadó Transfermarkt portál 56 millió euróra becsüli a játékos piaci értékét.

A Mundo Deportivo korábbi értesülése szerint Dembélét a Juventus szerződtetné, de az olaszok kölcsönszerződésben gondolkodnak.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik