La Liga: Sergio Ramos hétvégi góljával beérte Ronald Koemant

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.15. 20:05
Sergio Ramos, a Real Madrid és a spanyol labdarúgó-válogatott csapatkapitánya utolérte a La Liga védőjátékosainak eredményességi örökrangsorában a második helyen álló Ronald Koemant, miután eredményes volt az Eibar ellen 3–1-re megnyert vasárnap esti bajnokin.

A fővárosiak 34 éves játékosa a madridiaknál tizenöt esztendeje tartó pályafutásának 67. gólját szerezte a bajnokságban. Ám míg ő csupán 11-et lőtt tizenegyesből, addig a Barcelona korábbi legendás holland futballistája, Koeman 67 találata közül 46-ot ért el büntetőből.Koeman 67 találata közül 46-ot ért el büntetőből.

A világbajnok és kétszeres Európa-bajnok, négyszeres Bajnokok Ligája-győztes Ramos hat gólnál tart a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt, majd a hétvégén újrainduló 2019–2020-as bajnoki szezonban. Ha a hátralevő fordulókban gyarapítani tudja a „termést”, már egyedül lesz a második pozícióban a La Liga legtöbb gólt szerző védőinek sorában. Az első helyen a Real Madrid és a nemzeti együttes korábbi kitűnősége, (a többször középpályásként is feltűnő – a szerk.)Fernando Hierro áll 105 góllal.

A rangsor negyedik helyét Roberto Carlos foglalja el 46 találattal.

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
18 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik