Spanyolország: fél év után folytatott meccsel indult újra a futball

MTI MTIMTI MTI
2020.06.10. 22:06
null
A Rayo Vallecano 1–0-ra legyőzte az Albacete együttesét (Fotó: AFP)
A másodosztályban csaknem fél évvel ezelőtt félbeszakadt meccsel indult újra a spanyol futball: a Rayo Vallecano a szerdán lejátszott második félidőben gólt szerezve 1–0-ra legyőzte hazai pályán az emberhátrányban futballozó Albacetét.

 

A találkozó egyperces gyászszünettel kezdődött a koronavírus-járványban elhunyt 27 ezer spanyol áldozat emlékére. A stadionban ugyan nem lehettek nézők, de számos transzparens volt kifüggesztve olyan szövegekkel, mint hogy „sosem felejtünk el titeket”.

A mérkőzés azért szakadt félbe december 15-én gól nélküli állásnál, mert a házigazda együttes szurkolói a vendégek ukrán játékosát, Roman Zozulját bekiabálásaikban többször is nácinak nevezték. A madridi együttes emiatt 18 ezer eurós (6.2 millió forintos) pénzbírságot kapott, illetve két mérkőzésre vonatkozó szektorbezárással is büntették.

A 30 éves csatár 2017-ben a Real Betistől a Rayóhoz érkezett kölcsönbe, ám ott nem lépett pályára, miután a drukkerek közölték: a város „nem náciknak való hely”. Zozulja ezt követően szerződött az Albacetéhez. A futballista többször visszautasította, hogy kapcsolatban állna szélsőjobboldali szervezetekkel.

A spanyol futball történetében ez volt az első eset, amikor verbális agresszió miatt nem fejeztek be mérkőzést.

Az élvonal, a La Liga zárt kapus küzdelme a Sevilla–Real Betis városi rangadóval csütörtöktől folytatódik a koronavírus-járvány miatti három hónapos leállás után.

Legfrissebb hírek

Ikszelt az Alavésszel a Bilbao, megvan a Celta első idénybeli győzelme

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 20:30

A Rayo Vallecano az első félidőben döntött az Espanyol ellen, már nem nyeretlen a Valencia

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 21:01

Mourinho: Egy nap megbüntetnek minket a kihagyott helyzetekért…

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 09:40

Kylian Mbappé duplázott, négy gólt lőve nyert a Real Madrid a Rayo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.12. 23:10

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 23:35

A hajrában mentett pontot az Alavés a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2026.08.20. 23:38

Gondok a vallecasi stadionnal, nem játszhat bajnokit a saját otthonában a Rayo

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 13:13

„El se tudom hinni, hogy ez volt az utolsó mérkőzésem” – Oliver Glasner a Kl megnyerése után

Konferencialiga
2026.05.28. 07:25