Real Madrid: ügynöke szerint Bale nem hagyja el a klubot

MTI MTIMTI MTI
2020.07.21. 09:21
null
„Gareth a legjobb játékosok egyike a világon, márpedig a legjobbak nem mennek kölcsönbe” (Fotó: AFP)
Ügynöke szerint Gareth Bale nem hagyja el a Real Madridot.

 

„Gareth-tel minden rendben. Még két év van hátra a szerződéséből, szeret Madridban élni, nem megy sehová” – fogalmazott Jonathan Barnett.

A 31 éves walesi szélső a 2020-as esztendőben egyetlen gólt szerzett – januárban a Király-kupában –, s a világjárvány miatti kényszerszünetet követően alig kapott lehetőséget: 11 mérkőzésen összesen 100 percet játszott a szárnyaló – 10 győzelem mellett 1 döntetlent felmutató – királyi gárdában. A sérülésre hajlamos Bale távozása az elmúlt évek nyári átigazolási időszakai alatt ismétlődő téma volt, tavaly például az tűnt valószínűnek, hogy a kínai Csiangszu Szuninghoz szerződik.

„Még mindig ugyanolyan jó, mint bárki más a csapatban” – hangsúlyozta ügynöke, hozzátéve: Bale minden nap keményen edz, de nyilván a vezetőedző, Zidane döntése, hogy szerepelteti-e őt. Elismerte ugyanakkor, hogy vannak érdeklődők, de hozzáfűzte, kevés klub engedheti meg magának a szerződtetését.

Barnett kiemelte: nincs szó arról, hogy ügyfele és a tréner utálná egymást, szerinte Zidane egyszerűen csak nem akarta, hogy Bale játsszon.

Előre tekintve az ügynök azt mondta, Bale szeretné erősíteni a walesi válogatottat a koronavírus-járvány miatt jövő évre halasztott Európa-bajnokságon, de kizárta annak a lehetőségét, hogy a rendszeres játéklehetőség érdekében kölcsönbe menjen.

„Gareth a legjobb játékosok egyike a világon, márpedig a legjobbak nem mennek kölcsönbe” – szögezte le.

Legfrissebb hírek

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58

A Spurs újabb ajánlatot készül tenni Gakpóért, és még a Manchester City is érdeklődik – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.24. 18:55

Ki lesz az új 9-es? Akár Luis Suárez is befuthat Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.08.22. 15:17