Barca: több százan tüntettek Messi maradásáért a Camp Nounál

MTI MTIMTI MTI
2020.08.26. 13:11
null
Több százan tüntettek Lionel Messi maradásáért a Camp Nounál (Fotó: AFP)
Kedd éjjel több száz dühös szurkoló tüntetett az FC Barcelona labdarúgócsapatának stadionjánál, a Camp Nounál, miután Lionel Messi bejelentette, hogy húsz év után távozni kíván a klubtól.

 

A drukkerek kiálltak az argentin csapatkapitány mellett és a vezetőséget hibáztatják a kialakult helyzetért.

Messi bejelentette távozási szándékát
Ez a három csapat futhat versenyt Messiért – sajtóhír
Messi a múlt héten felhívta Guardiolát – sajtóhír
„Láttam a szerződést, Messi ingyen legkorábban 2021-ben távozhat”
A Barcelona volt elnöke lemondásra szólította fel Bartomeuékat

„Szeretünk, maradj Messi, maradj Messi!” – ezt a rigmust skandálta a tömeg, amely egyúttal Josep Maria Bartomeu elnök távozását követelte.

A klub kedden közölte, hogy Messi egy záradékra hivatkozva szeretne csapatot váltani, ez lehetővé tenné számára, hogy ingyen igazoljon másik klubhoz. Csakhogy – a Barca tájékoztatása szerint – annak a határideje, hogy jelezze ilyen irányú szándékát, júniusban lejárt. A spanyol és az európai futballszezon rendszerint májusban ér véget, azonban a koronavírus-járvány miatt előbbi júliusban, utóbbi augusztusban zárult.

A Barcelona a 2007–2008-as szezon óta először nem szerzett egyetlen trófeát sem, a katalán szurkolók a klub történetének egyik legmélyebb kríziséről beszélnek. A Barca a bajnokságban második lett, a Király-kupában a negyeddöntőben búcsúzott, a mélyütést pedig a Bayern Münchennel szembeni, 8–2-re elveszített BL-negyeddöntő jelentette.

A Barcelona a 2015-ös BL-diadala óta nem jutott túl a negyeddöntőn a legrangosabb európai kupasorozatban, a mostani csúfos vereség pedig mélyreható változásokat indított el. A trénercsere mellett Luis Suárezzel, Ivan Rakiticcsel, Arturo Vidallal és Samuel Umtitivel a klub máris közölte, hogy távozhatnak.

A játékosok és a vezetőség közti ellentéthez hozzájárult, hogy a koronavírus-járványra hivatkozva csökkentették előbbiek fizetését, illetve sajtóhírek szerint Messi távozási szándékának oka Ronald Koeman vezetőedzői kinevezése.



Legfrissebb hírek

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
40 perce

Öt gólt szerzett a Sociedad, nyert a Celta Vigo és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
2 órája

Gulácsi Péternek üzentek a szurkolók a szombati bajnokin; a kapus is posztolt

Légiósok
12 órája

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
13 órája

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
15 órája

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 20:44

Gulácsi gól nélküli döntetlennel tért vissza a Villarreal kapujába; Barcelonában nyert az Atleti

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:24

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 23:02