Barcelona: Ronald Koeman lesz az új vezetőedző – sajtóhír

2020.08.17. 16:00
null
Szinte biztosra vehető, Ronald Koeman lesz az FC Barcelona új vezetőedzője (Fotó: AFP)
Futótűzként terjedt végig a nemzetközi sportsajtóban, hogy a holland válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Ronald Koeman lesz az FC Barcelona labdarúgócsapatának új vezetőedzője.


A katalánok jelenlegi trénere, Quique Setién menesztése még nem vált hivatalossá (ne legyen kétségünk afelől, hogy rövidesen megérkezik az FC Barcelona bejelentése…), ám a nemzetközi sportsajtó máris tudni véli, ki követi a kispadon a fél szezon után távozó spanyol szakembert.

EZ VÁRHATÓ BARCELONÁBAN

Ignacio Miguélez, az El Confidencial újságírója szerint az alábbi változásokra lehet készülni a Barcánál:
– menesztik Setiént
– előrehozott elnökválasztást tartanak, hogy csillapítsák a kedélyeket az öltöző vezéregyéniségei körében
– több játékost eladnak
– átalakítják a szakmai stábot

A Cadena COPE rádióadó úgy tudja, a Barcelona néhány vezetőségi tagja a B-együttest irányító García Pimientát szerette volna az első csapat vezetőedzőjének, ám Josep Maria Bartomeu klubelnök választása Ronald Koemanra, a holland válogatott jelenlegi szövetségi kapitányára, az egyesület egykori labdarúgójára esett. Az 57 éves szakember játékosként hat évig, 1989 és 1995 között futballozott az FC Barcelonában, ez idő alatt összesen 264 tétmérkőzésen szerepelt, és többek között négy spanyol bajnoki címet, valamint 1992-ben BEK-et nyert a csapattal.

A hírek szerint Koeman kinevezését a Barcelona ezen a héten bejelenti. Szerződése két idényre szól majd, de az első év után az új elnökség dönthet a szakvezető további sorsáról.

A Barca kispadjára Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur korábbi menedzsere volt a másik fő jelölt, ám a játékoskeret meghatározó tagjai állítólag nem szerettek volna vele dolgozni.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51