Barcelona: „Messi marad, és a válság is” – spanyol sajtószemle

MTI MTIMTI MTI
2020.09.05. 13:07
null
Lionel Messi mégis marad a Barcelonánál (Fotó: AFP)
A spanyol sajtó örömmel számol be arról, hogy Lionel Messi marad az FC Barcelona labdarúgócsapatánál, ugyanakkor egyöntetűen említést tesz a klubvezetésnek címzett „romboló üzenetéről” is.

 

„Messi marad, és a válság is” – áll a Marca címoldalán az argentin sztár fotója mellett.

A sportlap kitér arra, hogy bár a támadó bő másfél hetes huzakodás után úgy döntött, marad, továbbra sem békél meg a helyzettel.

A katalán Mundo Deportivo rögzíti: „Messi megtörte a csendet és bejelentette, a következő idényben gránátvörös-kék mezben folytatja”. Ugyanakkor ez a lap is kiemeli, hogy a hatszoros aranylabdás korántsem elégedett a vezetőséggel.

„Messi azt mondta, marad és hogy a maximumot fogja nyújtani. Elsősorban ez az, ami a Barca katalán szurkolóinak fontos. (…) De volt egy romboló üzenete is. A nyilait közvetlenül Josep Maria Bartomeura irányította” – foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.

Az As is örömmel nyugtázta Messinek a maradásról szóló döntését, és többek között azt az üzenetét idézte a címlapon, amely a Barcához fűződő viszonyát leginkább kifejezi: „Soha nem mennék perre életem klubjával”.

A 33 éves argentin a goal.com szaklapnak nyilatkozva jelentette be pénteken, hogy egyelőre nem vált klubot. Az FC Barcelona végig azon az állásponton volt, hogy Messi csak lelépési díjért távozhat, a kivásárlási ár 700 millió euró.

„Nem voltam boldog, el akartam menni. Ezt semmilyen módon nem engedték meg nekem, és azért maradok a klubnál, hogy ne keveredjek jogi vitába” – fogalmazott a weboldalnak Messi. Hozzátette: katasztrófa a Bartomeu által vezetett klub irányítása.

A sajtó azóta foglalkozott Messi távozásával, hogy a csapat augusztus 14-én történelmi, 8–2-es vereséget szenvedett a későbbi BL-győztes Bayern Münchentől a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában, így a 2007–2008-as évad után először zárt trófea nélkül egy idényt.

Az új vezetőedző, a holland Ronald Koeman a kinevezésekor azt mondta: igényt tart Messire, akit az FC Barcelona vezetői is személyes találkozókon igyekeztek meggyőzni a maradásról.

A támadó 2000-ben, 13 évesen lett a klub játékosa, a felnőttek között a 2003–2004-es idényben mutatkozott be, azóta pedig az FCB történetének legeredményesebb futballistájává vált. Jelenlegi szerződése még egy évig érvényes, a játékos egy záradékra hivatkozva szeretett volna csapatot váltani, ez lehetővé tette volna számára, hogy ingyen igazoljon másik klubhoz. Csakhogy az FC Barcelona tájékoztatása szerint júniusban lejárt annak a határideje, ameddig jeleznie kellett volna a távozási szándékot.

A spanyol és az európai futballszezon rendszerint májusban ér véget, azonban a koronavírus-járvány miatt előbbi júliusban, utóbbi augusztusban zárult.

Legfrissebb hírek

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
12 órája

Sallói Dániel gólt szerzett, New Yorkban nyert a Toronto

Minden más foci
14 órája

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 20:44

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 18:18

MLS: Messiék helye már biztos a rájátszásban; Sallói gólpasszt adott

Minden más foci
2026.10.15. 09:35

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41