La Liga: Cillessen sérülten tért vissza a válogatottból

MTI MTIMTI MTI
2020.09.10. 18:20
null
A kapus hetekre kidőlt, pedig csapata szeretné rövid időn belül értékesíteni a játékjogát (Fotó: AFP)
Jasper Cillessen sérülten tért vissza a holland labdarúgó-válogatottól a Valencia csapatához, amely így nem számíthat rá a spanyol bajnokság hétvégi nyitányán.


A valenciai klub a honlapján csütörtökön közölte, hogy a kapus már a szerdai edzést sem tudta befejezni, mert a bal lábában fájdalmat érzett. Az orvosi vizsgálatok részleges izomszakadást állapítottak meg nála.

A Marca című spanyol sportnapilap szerint Cillessen három hétig lesz harcképtelen. Az újság hozzátette, a 31 éves kapus sérülése és kiesése – a helyettesítésén túl – pluszproblémát jelent a Valenciának, amely az átigazolási időszakban szeretne megválni a játékostól. Az anyagi válságban lévő egyesület számára ugyanis túl nagy teher a futballistát érintő, éves szinten 10 millió eurót meghaladó költség.

Cillessen kezdőkapusként végigvédte a hollandok Nemzetek Ligája-találkozóit, múlt pénteken a lengyelek, illetve hétfőn az olaszok ellen.

A Valencia vasárnap a városi rivális Levante ellen kezdi meg szereplését a La Liga 2020–2021-es idényében.

Legfrissebb hírek

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 23:28

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15

Csereként beálló húszéves tehetsége góljával nyert Valenciában a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.08.25. 23:17

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

Martinelli az Al-Hilalba, Kodro Krétára tart – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.24. 22:58

A Spurs újabb ajánlatot készül tenni Gakpóért, és még a Manchester City is érdeklődik – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.24. 18:55

Carlos Espí a 90. percben húzta ki a csávából Mourinhót, győzelemmel kezdte a bajnokságot a Real

Spanyol labdarúgás
2026.08.22. 23:29

Ki lesz az új 9-es? Akár Luis Suárez is befuthat Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.08.22. 15:17