Real: már a keretben volt, de megint megsérült Hazard

T. D.T. D.
2020.09.30. 14:50
null
Gyülekeznek a sötét felhők Eden Hazard feje fölött (Fotó: AFP)
A Real Madrid hivatalos közleményben jelentette be, hogy játékosa, Eden Hazard megsérült, így újabb meccseket kell kihagynia.

A klub közleménye arról számol be, hogy Hazard jobb lábában izomsérülést fedeztek fel az orvosok a szerdai vizsgálatok során. A sérülés súlyosságáról nem írnak a madridiak, ám a Marca szerint a játékoshárom-négy hetet hagyhat ki.

A fővárosiak belga támadójának nem indult valami jól az idény: az egész kálvária azzal kezdődött, hogy a hírek szerint ismét túlsúlyosan érkezett visszaMadridba a nyári szünet után. Ezt követően sérülésre hivatkoztak vele kapcsolatban – nem is lépett pályára még ebben az idényben. A szerda esti, Real Valladolid elleni mérkőzésre már bekerült a meccskeretbe, ám sérülése miatt ezen a találkozón sem léphet pályára.

Hazard az előző, sérülésekkel tűzdelt évadban 22 mérkőzésen lépett pályára a Real Madridban, és csak egyetlen találatot szerzett. Korábbi interjújában elmondta, a második idénye lesz az, ami alapján szeretné, hogy megítéljék madridi teljesítményét.

SPANYOL LA LIGA
4. FORDULÓ

21.30:
Real Madrid–Real Valladolid (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18

Gulácsi: A Németországban töltött sok év után új kihívást kerestem

Légiósok
2026.08.04. 13:08

Gulácsi Péter a Villarrealnál folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.08.03. 18:40

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35