Barcelona: Ter Stegen idő előtt visszatérne a kapuba

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2020.10.12. 21:09
null
Marc-André ter Stegen a Real Madrid ellen visszatérne (Fotó: AFP)
Marc-André ter Stegen a Real Madrid ellen jövő szombaton sorra kerülő rangadón térhet vissza az FC Barcelona labdarúgócsapatának a kapujába.

 

A német válogatott játékos legutóbb augusztus 14-én védett, amikor nyolc gólt kapott a későbbi győztes Bayern Münchentől a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Négy nappal később megoperálták a térdét, és a Mundo Deportivo című spanyol sportnapilap hétfői cikke szerint az el Clásicón szeretne visszatérni.

A cikk figyelmeztetett arra, hogy korábban csak november elejére jósolták a 28 éves kapus visszatérését, másrészt kockázatos lehet Ronald Koeman vezetőedző részéről, ha éppen egy ilyen rangadón állítaná be több mint két hónap után a játékost, harmadrészt helyettese, a brazil Norberto Murara Neto eddig nagyon jó teljesítményt nyújtott eddig.

Mindez azt jelenti, hogy a 28 éves német kapus a katalán együttes soron következő harmadik mérkőzésén lépne pályára, mivel legközelebb a Getafe ellen mérkőznek meg Messiék, majd a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a Ferencvárost fogadják.

Az idény első el Clásicóját október 25-én rendezik meg a Camp Nouban.

Legfrissebb hírek

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
6 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
9 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
11 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
12 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
15 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
20 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
2026.08.12. 18:50