El Clásico: bíborvörös-kékek, királyi habcsókok egymás ellen

T. D.T. D.
2020.10.22. 17:29
null
Piqué és Vinícius a hétvégén is összecsaphat egymással (Fotó: AFP)
Szombaton megrendezik az idény első el Clásicóját – a Barcelona és Real Madrid összecsapására a Camp Nouban kerül sor. A KultúrTapas blog ennek kapcsán utánajárt a két csapat – olykor meglehetősen furcsa – beceneveinek.

A blogon az olvasható, hogy a Barcelonát például gyakran szokás gránátvörös-kékeknek nevezni, ami a klub himnuszában is olvasható „blaugrana” szóból ered. A blau katalánul a kék, a grana azonban a hasonló alak ellenére sem köthető a gránáthoz. Valójában ez a szó a latin granum szóból származik, amely növényi magvakat jelent. Ebből kialakulva a granát a karmazsintölgyön élősködő tetűfaj által előállított anyagra használták, ez leginkább a bíborvörös színhez köthető.

A Barcelona szurkolóit vagy játékosait a leggyakrabban culénak nevezik, ami a „cul”, vagyis fenék szóból jön. Ez onnan ered, hogy a katalánok első pályájánál a lelátóként szolgáló betonfalon ülő nézőknek kívülről nézve kilógott a feneke.

Ami a Real Madridot illeti: a legtöbbször csak királyi gárdának nevezett csapat nem volt mindig királyi – sőt, Spanyolországban a Real Sociedadra utalnak ezzel. A 34-szeres bajnok csak 1920-ban vette fel a „Real” előtagot, ezt tizenegy évvel később, a második spanyol köztársaság kikiáltásakor elhagyta, és csak a polgárháború után kapta vissza, addig Madrid Football Clubként szerepeltek a fővárosiak.

A madridiakat a „merengues” becenévvel is szokták illetni a mezszín, valamint a hasonló nevű édesség, a habcsók fehéres színe közti összefüggés miatt is.

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18