El Clásico: Ramos felépült, bekerült a Real Madrid keretébe

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.23. 16:54
null
Sergio Ramos felépült az FC Barcelona elleni rangadóra (Fotó: AFP)
Felépült kisebb sérüléséből, így bekerült az FC Barcelona elleni rangadóra készülő keretbe Sergio Ramos, a Real Madrid középhátvédje – számolt be róla a madridi klub a hivatalos Twitter-csatornáján.

 

A 34 éves futballista szűk egy héttel ezelőtt, a Cádizzal szemben 1–0-ra elveszített spanyol bajnoki mérkőzésen sérült meg, emiatt kihagyta a Sahtar Doneck elleni szerdai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést (2–3), ám az el Clásicón már ismét Zinédine Zidane vezetőedző rendelkezésére áll.

„Sergio felépült, velünk lesz szombaton. Ő a mi vezérünk. Nem vállalunk kockázatot a szerepeltetésével, százszázalékos állapotban van” – idézi a francia szakembert a Football Espana a meccs előtti sajtótájékoztatóról.

Hiányzói azonban így is akadnak a madridi sztárcsapatnak: Eden Hazard, Dani Carvajal és Martin Ödegaard sem játszhat sérülés miatt a Barca ellen.

Az idény első el Clásicójára szombaton 16 órától kerül sor a Camp Nouban.

SPANYOL LA LIGA
7. FORDULÓ, szombat

16.00: Barcelona–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
18 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
23 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41
Ezek is érdekelhetik