Real Madrid: börtönbüntetést kaphat a szerb támadó

T. J.T. J.
2020.10.22. 21:14
null
Jovics nagy bajban lehet (Fotó: AFP)
A házi karantén megszegése miatt börtönbüntetést is kaphat Luka Jovics, a Real Madrid labdarúgója: a belgrádi Alapfokú Ügyészség átadta a bíróságnak szerb válogatott elleni vádindítványt, amelyben az áll, hogy Jovics márciusban megszegte a koronavírus-járvány ideje alatt érvényes egészségügyi szabályokat, amikor márciusban a házi karantén ideje alatt elhagyta az otthonát, közölte a szerbiai Tanjug hírügynökség.

 

Luka Jovics a felelőtlen cselekedete miatt akár börtönbe kerülhet, az ügyészség ugyanis a vádindítványban azt javasolja a bíróságnak, hogy hat hónapos börtönbüntetéssel sújtsa a labdarúgót.

A sportoló ellen még a március 15-én bevezetett szükségállapot első hete során tettek bűnvádi feljelentést, miután a labdarúgó Spanyolországból visszatért a szerb fővárosba, ahol két hetet kellett volna házi karanténban töltenie, de ezt nem tette meg. A Real Madrid játékosának lehetősége lett volna egyezséget kötnie a bírósággal: 3.5 millió dinárt vagy mintegy harmincezer eurót kellett volna fizetnie, ám ő ebbe nem ment bele.

Az ügyészség az üggyel kapcsolatban egyelőre annyit közölt, hogy pénteken részletes tájékoztatást ad.

Legfrissebb hírek

Tényleg Varga és Jovics párosa az AEK Athén legnagyobb problémája?

Konferencialiga
2026.04.10. 11:10

A Milantól távozó válogatott csatár az AEK Athénban folytatja

Minden más foci
2025.08.05. 12:18

Öt éve bénította meg a világot a koronavírus-járvány

Egyéb egyéni
2025.03.28. 09:12

Egygólos előnyt szerzett az Atlético elleni párharc első felvonásán a Real Madrid

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 23:00

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

Búcsút mondhat Daviesnek a Real, marad Münchenben a sztárvédő – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.21. 13:42

Real Madrid: még az idén összeül a vezérkar Ancelottival

Spanyol labdarúgás
2024.12.16. 17:09