Barcelona: akár 22 millió eurót is fizethet pluszban Pedriért a klub

B. D. K.B. D. K.
2020.11.03. 14:05
null
Pedri a Ferencváros ellen szerezte meg az első gólját (Fotó: AFP)
Mint ismert, a 17 esztendős Pedrit 2019 szeptemberében ötmillió euróért szerződtette az FC Barcelona a Las Palmastól. A Football Espana azonban a Marca információira hivatkozva azt közölte, hogy a játékos szerződésében megfogalmazott feltételek miatt további eurómilliók kifizetésével számolhatnak a katalánok.

 

A 17 éves spanyol Pedro González López, ismertebb nevén Pedri játékjoga ötmillió euróba kerül a Barcelonának, ám ez az összeg 22 millióig is felkúszhat – olvasható a Football Espana-oldalán.

A katalán klub állítólag egymillió eurót már fizetett a kölcsönbe vételéért, de további négymilliót kell átutalnia, hogy ha Pedri ebben az idényben minden sorozatot tekintve legalább 25 tétmérkőzésen játszik és ezeken legalább 45 percet tölt a pályán.

További négymilliót kell kifizetni érte, ha Pedri bemutatkozik a spanyol felnőttválogatottban, a maradék összeg egyéb feltételek teljesülése esetén jöhet össze.

A fiatal játékos a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen nyolcadik találkozóján megszerezte első gólját a katalán együttesben. Pedrit az európai futball legjobb tizenévesei között tartják számon.

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
9 órája

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
12 órája

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18