Real: közleményt adtak ki Hazard sérüléséről

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.11.30. 16:28
null
Hazard-ra többhetes kihagyás vár (Fotó: AFP)
Közleményt adott ki a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid Eden Hazard sérülésével kapcsolatban.

Eden Hazard a szombati, Deportivo Alavés elleni bajnoki mérkőzésen sérült meg a találkozó első félidejében, a belga támadót le is kellett cserélni.

A Real Madrid hétfőn közleményt adott ki játékosa sérüléséről, amiből kiderül, Eden Hazard jobb combjában keletkezett izomsérülés. A beszámolóból nem derült ki, mennyit kell kihagynia a Real Madrid sztárjának, viszont sajtóhírek szerint 2-3 hetes kényszerpihenő várhat rá.

A Real Madrid 2–1-es veresége után Zinédine Zidane elmondta, reméli, játékosa nem izomsérülést szenvedett, hanem csak egy nagyobb rúgást kapott, ezért kellett lecserélni – előbbi igazolódott be, így a francia tréner vakarhatja a fejét.

Hazard-nak ez madridi pályafutása nyolcadik sérülése, valamint két hetet koronavírus-fertőzés miatt is ki kellett hagynia. Összesen 36 mérkőzésen nem tudott részt venni folyamatos problémái miatt.

Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.09.13. 23:01

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
2025.09.13. 18:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 21:40

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38
Ezek is érdekelhetik