Real: Zidane karanténban, lemaradhat a pamplonai túráról

T. D.T. D.
2021.01.07. 19:26
null
Zidane lemaradhat a pamplonai túráról (Fotó: AFP)
A Real Madrid vezetőedzője, Zinédine Zidane kihagyhatja a csapat szombati Osasuna elleni bajnoki mérkőzését. A francia szakvezető közeli kapcsolatba került egy koronavírus-fertőzöttel.

A 48 éves szakember már a csütörtöki edzésen sem vett részt – írja a Marca. A lap és a La Sexta televíziós csatorna szerint azonnal megvizsgálták Zidane-t – a hivatalos PCR-teszt eredményére még várni kell, azonban a gyorsteszt negatív eredményt hozott.

Viszont a La Liga protokollja miatt a negatív PCR-teszt sem garancia arra, hogy a szakember ott lehet szombaton az El Sadar Stadionban. A Marca azt írja, a liga előírásai szerint három nappal az első negatív eredmény után meg kell ismételni a tesztet. Ha Zidane-nak otthon kell maradnia, segítője, David Bettoni helyettesítheti.

A nyolc tétmérkőzés óta veretlen blancók az eredetileg tervezettnél korábban, péntek este utaznak Pamplonába a Madrid környéki időjárási körülmények miatt: habár ritka arrafelé az ilyesmi, csütörtökön esett a hó a fővárosban. Még a meccs megrendezése is veszélybe kerülhet a következő napokra viharosnak jósolt időjárás miatt, a lap szerint halasztás esetén vasárnap délben játszhatják le a találkozót.

Legfrissebb hírek

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:44

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2026.09.25. 06:33

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25