Barcelona: Ansu Fati felépülése nem halad jól, áprilisig elhúzódik?

H. K.H. K.
2021.02.05. 13:31
null
Ansu Fati ismét megsérült? (Fotó: AFP)
Spanyol sajtóértesülések szerint nem halad jól Ansu Fatinak, a Barcelona szupertehetségének a rehabilitációja, és még az is elképzelhető, hogy ebben az idényben már nem játszhat.

 

Mint ismert, a 18 esztendős támadó még tavaly novemberben, a Real Betis elleni bajnokin szenvedett meniszkuszsérülést, a katalán klubnál pedig úgy döntöttek, hogy megoperálják, ami miatt eredetileg négy hónapig lett volna harcképtelen.

A felépülését februárra várták, ám a Diario Sport most arról ír, hogy Ansu Fati az előző héten fájdalmat kezdett érezni a térdében, a vizsgálatok pedig kimutatták, hogy folyadék gyülemlett fel az említett területen, ami miatt a támadónak csökkenteni kell a terhelést, és ismét a medencében kell erősítenie.

A portál úgy tudja, hogy a Barcelona orvosai úgy döntöttek, semmiképpen sem erőltethetik a szupertehetség visszatérését, ám az újbóli sérülés után azzal számolnak, hogy Fati a legjobb esetben is csak március végén, de inkább áprilisban térhet vissza.

A Diario Sport hozzáteszi: az orvosok azon is elgondolkoztak, hogy Fatit ebben az idényben már nem engedik pályára lépni, és hat hónapos rehabilitációra kötelezik, ami azt jelentené, hogy csak augusztusban, a 2021–2022-es idény előtti felkészülésre lehetne ismét bevethető.

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

LA LIGA 2026–2027 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 10:18