Barcelona: „Nem tudom, kinek gondoltam magamat a klubnál”

M. M.M. M.
2021.03.30. 11:32
null
Todibo maradhat az idény után is Nizzában (Forrás: AFP)
Jean-Clair Todibo úgy véli, már tudja, mi lehetett a probléma az eddig meglehetősen rövid barcelonai időszaka során. A francia védő 2019 januárjában érkezett az FC Barcelonához, de eddig csupán öt tétmeccsen játszott a katalán csapatban.

 

Jean-Clair Todibo jelenleg az OGC Nice csapatában játszik, ez már a harmadik klub, amelyben kölcsönjátékosként szerepel Barcelonába kerülése óta. Bemutatkozó meccsei után nem sokkal a Schalke csapatához került, majd a Benfica vette kölcsön a következő két idényre.

„Hiányzott belőlem az alázat, a komolyság, és a profizmus. Nem is tudom, kinek gondoltam magam – mondta Todibo a L'Équipe-nek. – Jelenleg próbálom a lehető legjobbat kihozni magamból. Nem azért, hogy mások azt mondhassák, megváltoztam, hanem azért, mert ettől érzem jól magam. Nem figyelhetek folyton mások véleményére, mert gyorsan rossz helyre kerülhetek. Az egyedüli ember, akinek számít a véleménye, az én vagyok.”

„Megérkeztem Barcelonába, majd alig játszottam. Ez nagyon rossz érzés volt. Nem segítettem a csapatot. Nyertem egy bajnoki címet, de reálisan ez nem igaz. Akkor játszottam csak, amikor már megnyertük a címet! Inkább felvenném a Sedan mezét (francia negyedosztályú csapat – a szerk.) és játszanék, mint visszamenjek Barcelonába, és ne játsszak. Kevesebben is kritizálnának érte” – tette hozzá a francia.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
10 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28