Real Madrid: Hazard megint megsérült, hetekig nem játszhat

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.15. 14:33
null
Hazard-nak a horpaszizma sérült meg
Eden Hazard újra megsérült: a Real Madrid hétfői közleménye szerint a belga labdarúgónak a csípőjében található horpaszizma sérült meg a jobb oldalon, ezért sajtóhírek szerint négy-hat hétig nem futballozhat.

A 30 éves futballista már a királyi gárda hétfői edzésén sem vett részt; az első mérkőzés, amelyről újbóli sérülése után lemarad, az Atalanta elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő keddi visszavágója.

Hazard madridi pályafutását folyamatosan egészségügyi problémák nehezítik. Legutóbbi sérüléséből nemrégiben épült fel, és múlt szombaton, az Elche elleni bajnokin (2–1) tért vissza a pályára csereként beállva. Ez volt az első meccse január óta. Az idény korábbi szakaszában 13 tétmérkőzésen három gólt szerzett.

A Real Madrid a hivatalos honlapján nem ír a sérülés súlyosságáról és a várható kihagyás hosszáról, de a spanyol sajtó úgy tudja, Hazard újabb négy-hat hétig nem játszhat.


Legfrissebb hírek

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

La Liga: második meccsét is megnyerte az Athletic Bilbao, ismét kikapott a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.08.25. 23:38

Mbappé duplája után még Vinícius is betalált, simán nyert a Real Madrid az újonc ellen

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 23:29

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03
Ezek is érdekelhetik