Real Madrid: Florentino Pérez marad az elnök 2025-ig

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.13. 08:18
null
Vajon Florentino Pérez Mbappé és Haaland ügynökét is felhívja telefonon? (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli Real Madrid a hivatalos honlapján közleményben jelezte, további négy évig Florentino Pérez lesz a klub elnöke.

 

 

A madridi egyesület elnökválasztásán nem volt más jelölt.

A 74 esztendős üzletembernek ez a második időszaka a Real Madrid élén. Először 2000 és 2006 között irányította a királyi gárdát, majd 2009 óta ismét ő a „presidente”.

Pérezzel az elnöki székben a Real Madrid futballcsapata összesen 26 trófeát szerzett, ötször volt bajnok és ötször lett aranyérmes a Bajnokok Ligájában.

Összehasonlításképp: Santiago Bernabéu regnálása alatt, 1943 és 1978 között 32 serleggel lett gazdagabb az együttes.

Pérez második elnöki mandátuma alatt a kosárlabdacsapat is eredményesen szerepel: 21 trófeát érdemelt ki a gárda.

A Marca szerint a közeljövőben Pérez legfontosabb feladata stabilizálni a klub gazdasági helyzetét a világot sújtó koronavírus-járvány következtében. S ellentétben a tavaly nyári átigazolási időszakkal – amikor egyetlen új játékos sem érkezett –, a Real Madridnak a következőben aktívnak kell lennie a piacon. Állítólag a Paris Saint-Germain világbajnok támadója, Kylian Mbappé és a Borussia Dortmund fiatal csatára, Erling Haaland a két legfontosabb kiszemelt.

A madridi alakulat otthonát, a Santiago Bernabéu Stadiont jelenleg felújítják, várhatóan 2022-ben vagy 2023-ban fejezik be a munkálatokat.

A Real Madrid a mostani idényben harcban van a bajnoki címért a La Ligában: harminc fordulót követően egy pont a hátránya a tabellát vezető Atlético Madriddal szemben. Zinédine Zidane-ék a Bajnokok Ligájában 3–1-es előnnyel várják a Liverpool elleni negyeddöntő visszavágóját.

 

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40
Ezek is érdekelhetik