Barca: Agüero megegyezett a klubbal, 2023-ig ír alá – sajtóhír

2021.05.21. 20:26
null
Sajtóhírek szerint már biztos: Sergio Agüero Barcelonában folytatja karrierjét (Fotó: AFP)
A nemzetközi átigazolások terén mindig jól értesült olasz újságíró, Fabrizio Romano információi szerint a Manchester Citytől távozó Sergio Agüero mindenben megegyezett a La Ligában szereplő Barcelonával, s 2023-ig írhat alá.

 

Május elején már beszámoltunk róla, hogy a Sky Sports értesülései szerint a 32 éves argentin csatár megkezdte a tárgyalásokat az FC Barcelonával, a legfrissebb hírek szerint pedig már meg is állapodtak egymással a felek.

Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano ugyanis arról számolt be pénteken, hogy a Manchester Citytől 10 év után távozó Agüero mindenben megegyezett szerződéséről a katalán egyesülettel, és 2023 nyaráig ír alá. A fizetés összegéről nem esik szó, egy bizonyos bónuszról azonban igen, amelyet akkor kapna meg az argentin játékos, ha Bajnokok Ligáját nyer a Barcával.

Agüero 2011-ben igazolt át az Atlético Madridtól a Manchester Cityhez, amelyben eddig 388 találkozón 258 gólt és számos trófeát, köztük öt Premier League-címet szerzett. Korábban azt nyilatkozta, hogy addig szeretne maradni Manchesterben, amíg sikerül megnyernie a Bajnokok Ligáját. Erre az utolsó idényében hatalmas lehetősége nyílik, hiszen a City bejutott a sorozat döntőjébe.

A 32 éves támadó lehetséges szerződtetése mellett Fabrizio Romano még egy hírt közölt a Barcelonával kapcsolatban: a Lyontól jó eséllyel távozó holland válogatott támadó, Memphis Depay is előrehaladott tárgyalásokat folytat a katalán klubbal, és mivel a szerződése az idény végeztével lejár, ő is ingyen írhat alá.

 


 

Legfrissebb hírek

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

As: nem kezdték jól a vb-t a Barcelona-játékosok

Foci vb 2026
2026.06.19. 19:27

A La Masia kertjében pihen Kubala szobra, de visszakerül a Camp Nou elé

Spanyol labdarúgás
2026.06.18. 09:25

A Real Madrid szerződést hosszabbított Rüdigerrel

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 12:40

Diego Maradona és Lionel Messi aláírt meze is látható Kecskeméten

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 09:19
Ezek is érdekelhetik