Real Madrid: Zidane távozik a kispadról – hivatalos

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.27. 12:17
null
Zidane másodszor is távozott a Real Madrid vezetőedzői posztjáról (Fotó: AFP)
A Real Madrid a hivatalos honlapján megerősítette a szerda esti sajtóértesüléseket: Zinédine Zidane saját elhatározásából nem folytatja a munkát a klub vezetőedzőjeként.

 

Szerda esti sajtóértesülésekre hivatkozva a reggeli órákban már beszámoltunk róla, hogy Zinédine Zidane távozhat a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról. A királyi klub néhány perccel dél után a hivatalos honlapján megerősítette, a 48 éves francia szakember saját elhatározásából nem folytatja a munkát a csapatnál.

„Tiszteletben tartjuk a döntését, és elismeréssel tartozunk a profizmusa, az elkötelezettsége és a szenvedélye iránt. Zidane a Real Madrid egyik legnagyobb mítosza, a legendája túlmutat azon, amit edzőként és játékosként elért a klubbal. Tisztában van vele, hogy a Real Madrid mindig az otthona marad” – olvasható a klub közleményében.

A Cadena COPE spanyol rádióadó információi szerint Zidane búcsúzóul elmondta játékosainak, hogy a következő idényben is szeretne edzősködni.


Zidane első ízben 2016 és 2018 között irányította a Real Madridot, vezetésével az együttes többek között három Bajnokok Ligáját nyert. Bő fél évvel a távozása után ismét felkérték a vezetőedzői posztra, amelyet 2019 márciusában, Santiago Solari menesztését követően újra elvállalt. Tavaly bajnoki címet és spanyol Szuperkupát nyert a csapattal, a mögöttünk hagyott idényben azonban trófea nélkül zárt a királyi alakulat. Szerződése 2022 nyaráig szólt.

Utódjául Florentino Pérez klubelnök a hírek szerint Massimiliano Allegrit szerette volna megnyerni, ő azonban állítólag megelégelte, hogy a királyi gárda nem adott neki gyors választ Zidane távozása után, ezért inkább úgy döntött, hogy visszatér korábbi együtteséhez, a Juventushoz.

A spanyol sajtó Raúlt, Mauricio Pochettinót, Joachim Löwöt és az Intertől a minap távozó Antonio Contét emlegeti a Real Madrid potenciális új vezetőedzőjeként.

 


 

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
19 perce

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:01

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

La Liga: a Sevilla kétgólos hátrányból egyenlített az Elche ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 23:08

Meglepetés San Sebastiánban, a Sociedad legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2026.01.18. 23:06
Ezek is érdekelhetik