Real Madrid: Zidane nyílt levelén felháborodott a vezetés

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.06.06. 11:27
null
Zidane nyílt levele sokakat meglepett (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Real Madrid másodszor is elköszönő vezetőedzője, Zinédine Zidane a madridi As sporlapban publikált nyílt levelében megmagyarázta távozása okait. A klub vezetőségének azonban az ABC Deportes információi szerint nem tetszettek a francia szakember kritikái, pláne nem annak fényében, hogy nem kis gesztust gyakoroltak felé.

 

Az ABC Deportes azt írja, hogy amikorZinédine Zidanemásodszor is elfoglalta a Real Madrid vezetőedzői posztját, szerződésbe foglalták, hogyha újfent saját szándékából távozik a kispadról, akkor tízmillió eurót kell kifizetnie a klubnak. A királyi gárda vezetősége azonban eltekintett ettől a záradéktól, így most fel vannak háborodva, hogy a francia tréner nyílt levélben kritizálta őket.

„A Real Madrid jó sok pénzt megspórolt Zidane-nak.”


A spanyol lap szerint azért romlott meg a viszony a felek között, mert a fejesek azt kérték tőle a visszatértekor, hogy építsen a fiatalokra, de Zidane javarészt inkább azokat játszatta, akik a korábbi sikereket szállították.

Zinédine Zidane nyílt levelét ide kattintva olvashatja el.


Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
25 perce

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
4 órája

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:01

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:13

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27
Ezek is érdekelhetik