Barcelona: Depay góllal debütált, győzelem a második meccsen is

M. D.M. D.
2021.07.24. 21:03
null
Memphis Depay és az új idegenbeli mez is bemutatkozott a Barcánál (Fotó: AFP)
Memphis Depay tizenegyesből szerzett góljának is köszönhetően az FC Barcelona labdarúgócsapata 3–1-re legyőzte a másodosztályú Gironát a második nyári felkészülési mérkőzésén.

Ronald Koeman vezetőedző ezen a mérkőzésen már Memphis Depay és Frenkie de Jong, valamint Antoine Griezmann és Clément Lenglet játékára is számíthatott; a két holland és a két francia válogatott futballista a Gimnastic elleni szerdai találkozón (4–0) még nem játszott, mert csak egy nappal korábban álltak edzésbe. Depay kivételével mindannyian az utolsó harminc percet töltötték a pályán, a Lyontól érkező támadó azért szállt be hamarabb – már az első félidőben –, mert Rey Manajt kisebb fejsérülés miatt elővigyázatosságból lecserélte Koeman.

A ’Nastic ellen triplázó albán válogatott csatár egyébként megint betalált, így már négy gólnál jár az előszezonban, előtte pedig Gerard Piqué is eredményes volt tizenegyesből. A félidő végén Samuel Sáiz szépített a vendégek részéről, ugyancsak büntetőből, panenkás mozdulattal.

A második félidő egyetlen gólja a 85. percben, a meccs harmadik tizenegyeséből született: a nagy kedvvel játszót Depay esélyt sem adott a Girona kapusának.

Depay gólja


A Barca a következő felkészülési meccsét július 31-én a Stuttgarttal vívja, aztán a Red Bull Salzburggal, majd a Joan Gamper-kupa keretein belül a Juventusszal csap össze a Real Sociedad elleni idénynyitó előtt.

ÖSSZEFOGLALÓ

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FC Barcelona (spanyol)–Girona (spanyol, II.) 3–1 (2–1)
Barcelona,
Johan Cruyff Stadion.
Barcelona. 1. félidő. Inaki Pena – Dest, Piqué, Umtiti (Comas, a szünetben), Baldé – S. Roberto, Nico González, Riqui Puig – Demir, Manaj (Depay, 42.), Mortimer. A 60. perctől. Inaki Pena – Ndiaye, Comas, Lenglet, Igor Gomes – F. de Jong, Pjanic, Gavi – Collado, Griezmann, Depay
Gólszerző: Piqué (21. – 11-esből), Manaj (24.), Depay (85. – 11-esből), ill. Samuel Sáiz (42. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
2 órája

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
3 órája

Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:10

Az MTK a Honvédtól jött támadó vezérletével fordított a Vasas ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:22

A Fluminense támadója és Haidara is pályára léphet a ZTE-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:48

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
Tegnap, 10:10

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:10

A Brazíliából hazatért Barkóczi már gólt is szerzett Csákváron – alá is írhat

Labdarúgó NB II
2026.06.29. 08:57
Ezek is érdekelhetik