Real Madrid: nincs megállás – Figót és Gutit sem kímélte Pérez

SZ. R.SZ. R.
2021.07.16. 10:21
null
Florentino Pérez több legenda után Gutit és Figót is szidta egy hangfelvétel szerint (Fotó: AFP)
Az El Confidencial több olyan hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amelyben Florentino Pérez Gutiról és Luís Figóról beszél. A Real Madrid elnöke korántsem illeti szép kifejezésekkel a játékosokat, hiszen mindkettőjüket nagyon káros személyiségnek tartja.

 

Az egyik felvétel 2012-ből származik, amelyben a klub első embere azt mondta Gutiról – ekkorra a játékos már visszavonult –, hogy értéktelen volt, és nagyon rossz döntés a Cadena SER-től, valamint a COPE-tól – spanyol rádiócsatornák –, hogy alkalmazzák kommentátorként. „Guti olyan volt, mint ha ő lenne a világ legjobbja, holott a saját maga ellensége volt. A COPE és a SER is egy idiótát alkalmaz” – mondta Florentino Pérez. A hangfelvételből az is kiderül, hogy 2010-ben miatta távozott a klubtól a futballista, hiszen nem nézte jó szemmel azt, hogy meg akarják hosszabbítani a szerződését, így az elnök egy évet adott arra, hogy a játékos elhagyja az együttest. Guti a távozása után azt hangoztatta, nem az volt az álma, hogy elhagyja a madridiakat és ne onnan vonuljon vissza. A történések ellenére 2016-ban visszatért a Real Madridhoz, hogy a gárda utánpótlásában dolgozzon, majd a Besiktas és az Almería edzője lett.

„Figo volt az egyik olyan ember, aki züllesztette az öltözői légkört. Akárcsak Raúl, ő is egy »szajha fia« (spanyolul: hijo de puta – a szerk.) volt. A két legrosszabb ember Raúl és Figo, míg a legjobb kétségkívül Zidane” – mondta a Real Madrid elnöke. A portugál játékost aztán 2005-ben el is küldte az együttestől az egy évvel később az elnöki tisztségéről lemondó Florentino Pérez.

Nem ez volt az első alkalom, hogy az El Confidencial olyan hanganyagot jelentetett meg, amelyben Florentino Pérez botrányosan beszél a klub legendáiról. Többek között Raúlt és Iker Casillast, valamint Cristiano Ronaldót és José Mourinhót is szidta a Real Madrid első embere.

 

 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41