Barcelona: Koeman az Atlético ellen sem ülhet le a kispadra

Vágólapra másolva!
2021.09.24. 19:21
null
Vajon ül-e még Ronald Koeman a Barcelona kispadján bajnoki mérkőzésen? (Fotó: AFP)
Kétmeccses eltiltást kapott Ronald Koeman, az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője, aki a Cádiz elleni csütörtöki bajnoki mérkőzés (0–0) hajrájában kapott piros lapot – számolt be a spanyol szövetség (RFEF) fegyelmi bizottságának döntéséről a Marca.

 

A büntetés értelmében a holland szakember nemcsak a Barcelona soron következő, Levante elleni bajnokiján nem ülhet le a kispadra, hanem jövő szombaton az Atlético Madrid elleni idegenbeli rangadón sem – feltéve, hogy akkor még ő lesz a katalánok trénere…

A hivatalos jelentés szerint Carlos del Cerro Grande játékvezető azért mutatta fel a piros lapot Koemannak a csütörtöki találkozó 97. percében, mert „a technikai zónát elhagyva heves kézmozdulatokkal és kiabálva” reklamált a negyedik játékvezetőnél, hogy a bíró állítsa meg a játékot, amiért még egy labda került a pályára.

A Barcelona egyébként fellebbezett Frenkie de Jong második, valamint Sergio Busquets hajrában kapott sárga lapja ellen, de az illetékes testület mindkét esetben elutasította a klub kérelmét – így a holland középpályás a Levante ellen lesz kénytelen letölteni az egymeccses eltiltását.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
30 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
6 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik