La Liga: megcibálta a Getafe az oroszlán bajszát, aztán jött Suárez

Vágólapra másolva!
2021.09.21. 23:53
null
Suárez (jobbra) megmentette az Atléticót a kínos vereségtől (Fotó: AFP)
A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 6. fordulójának nyitómeccsén az Atlético Madrid kevéssel a szünet előtt gólt kapott a Getafe otthonában, viszont negyedórával a meccs végét megelőzően emberelőnybe került, s jött Luis Suárez, aki 12 perc alatt két találatot szerezve megfordította a mérkőzést.

Az eddigi öt meccsét egyaránt elvesztő, a forduló előtt mindössze egy gólt szerző Getafe az Atlético Madrid ellen rendkívül szervezett védekezéssel rukkolt ki, amit jelez, hogy hiába volt többet a labda a vendégeknél, a kaput mégis a hazaiak vették célba többször. Az első félidő végén aztán az első kaput eltaláló hazai kísérletből gól is lett: Sztefan Mitrovics fejese a kapufáról Jan Oblak kezét érintve pattant végül a gólvonal mögé. Itt jegyezzük meg, hogy Oblak előtte néhány másodperccel egy felívelésre futott ki messzire a tizenhatos vonaláig, ám kiejtette a labdát, nem volt tehát jó formában a szlovén kapus.

Szerencséjére a második félidőben sem akadt túl sok dolga, a labda ismét jobbára az Atlético játékosainál volt, s az idő haladtával vált a vendégek védelme egyre sebezhetőbbé, bizonytalanabbá – igaz, Diego Simeone hátrányban lévő gárdája meg egyre feszültebb lett, ami aztán a hazaiakra is átragadt, s emiatt többször is összeugrottak egymással a játékosok.

Negyedórával a vége előtt aztán Carles Alená kapott piros lapot egy csúnya belépő miatt, így a hajrára emberelőnybe került az Atlético, amit Luis Suáreznek kétszer is sikerült kihasználni, vagyis az uruguayi csatár megfordította a meccset, megmentette egy kínos vereségtől a csapatát, amely egyben a Real Madrid szerdai mérkőzéséig a tabella élére is ugrott.

A két esti mérkőzésen egyaránt vendéggyőzelem született: a Celta Vigo sikere a Levante otthonában nem sokáig volt kérdéses, bár a vigóiak csak a második félidőben szerzett két találattal biztosították be a végeredményt.

Nem úgy Bilbaóban! Az újonc Rayo Vallecano ugyan már az ötödik percben megszerezte a vezetést, ám a félidő közepén egy öngóllal egyenlített az Athletic. A második játékrészben gyűrték egymást becsülettel a felek, de a három pontot érő találatot csak nem sikerült megszereznie egyik csapatnak sem.

Jött aztán a hétperces hosszabbítás hatodik perce, s a húsz perccel korábban a Rayóban csereként pályára lépő Radamel Falcao. A 35 éves kolumbiai Bébé beadását közelről fejelte a kapuba, megszerezve ezzel a három pontot új együttesének, melyben tehát győztes góllal mutatkozott be.

SPANYOL LA LIGA
6. FORDULÓ
Getafe–Atlético Madrid 1–2
(Sz. Mitrovics 45., ill. L. Suárez 78., 90.)
Athletic Bilbao–Rayo Vallecano 1–2
(P. Ciss 33. – öngól, ill. A. García 5., Falcao 90+6.)
Levante–Celta Vigo 0–2 (I. Aspas 66., B. Méndez 85.)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Atlético Madrid 6 4 2 9–5 +4 14
2. Real Madrid 5 4 1 15–7 +8 13
3. Valencia 5 3 1 1 10–4 +6 10
4. Rayo Vallecano 6 3 1 2 10–6 +4 10
5. Real Sociedad 5 3 1 1 6–4 +2 10
6. Athletic Bilbao 6 2 3 1 5–3 +2 9
7. Sevilla 4 2 2 5–1 +4 8
8. Barcelona 4 2 2 8–5 +3 8
9. Osasuna 5 2 2 1 6–6 0 8
10. Mallorca 5 2 2 1 3–3 0 8
11. Betis 5 1 3 1 6–6 0 6
12. Elche 5 1 3 1 3–3 0 6
13. Cádiz 5 1 2 2 6–8 –2 5
14. Villarreal 4 4 2–2 0 4
15. Levante 6 4 2 6–9 –3 4
16. Celta Vigo 6 1 1 4 6–10 –4 4
17. Espanyol 5 3 2 3–5 –2 3
18. Granada 5 3 2 3–8 –5 3
19. Getafe 6 6 2–10 –8 0
20. Alavés 4 4 1–10 –9 0

 

Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
30 perce

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
4 órája

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
7 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:01

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:13

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27
Ezek is érdekelhetik