Barcelona: a debütáló Xavi büszkévé tenné a szurkolókat

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.11.19. 18:42
null
Xavi nagy feladatok előtt (Fotó: AFP)
Büszkévé tenné a klub szurkolóit Xavi Hernández, aki szombaton a városi rivális Espanyol ellen mutatkozik be vezetőedzőként az FC Barcelona labdarúgócsapatának kispadján.

 

A Ronald Koemant váltó 41 éves tréner leszögezte: futballistáinak tudatosítaniuk kell magukban, hogy a gránátvörös-kékek játékosai, és minden percben tudásuk legjavát nyújtaniuk a pályán.

„Az eredmények az ellenfeleinktől és a játék képétől fognak függeni, de kötelességünk a szurkolóinkat büszkévé tenni, még akkor is, ha épp nem tudunk győzni” – fogalmazott a Barcelonában 24 éven át szerepelt, a felnőtt csapatban 767 mérkőzésen pályára lépett korábbi klasszis középpályás. Mint elmondta, edzőként „kevésbé ideges”, mint futballistaként volt, hiszen a pályán jó teljesítményt nyújtani nehezebb.

Ugyanakkor nincs könnyű helyzetben a katari al-Szadd együttesétől érkezett szakember, a Lionel Messi távozása után önmagát kereső csapat ugyanis csupán a kilencedik a spanyol bajnokságban, és a Bajnokok Ligája-csoportjából sem biztos még a továbbjutása a nyolcaddöntőbe.

Játékosként Xavi – teljes nevén Xavier Hernández Creus – 25 trófeát nyert a csapattal, köztük négy Bajnokok Ligáját és nyolc bajnoki címet.

(MTI)


Legfrissebb hírek

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
14 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

Nem borult a papírforma Gironában, könnyedén nyert az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 16:05

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 13:58

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 10:00

Kellettek Courtois bravúrjai, a Real Madrid hazai pályán legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 22:58

A Real Sociedad 94. perces büntetővel bukta el a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2025.12.20. 18:23

Csak egyenlíteni tudott, nyerni nem a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.12.19. 23:08
Ezek is érdekelhetik