Barcelona: nagyobb lehet a baj, mint hitték, Agüero visszavonulását javasolják

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.12. 11:52
null
Agüero az Alavés elleni bajnokin lett rosszul (Fotó: AFP)
Bár az FC Barcelona korábban azt közölte, első körben három hónapos kihagyás várhat a szívproblémákkal diagnosztizált Sergio Agüeróra, az Eurosport a Catalunya Radióban elhangzott információkra hivatkozva azt írja, az első becslések optimistának bizonyultak, és valószínűbb forgatókönyv lehet, hogy az Alavés elleni bajnokin történt rosszullét az argentin csatár karrierjének végét jelenti.

 

 

Bár az FC Barcelona a november 1-jei bejelentés óta nem adott hivatalos tájékoztatást Agüero állapotáról és a vizsgálatok fejleményeiről, a Catalunya Radio azt állítja, az elvégzett tesztek eredményei kiábrándítóak a játékos karrierjének folytatása szempontjából.

Az Eurosport azt írja az elhangzottak alapján, hogy a kardiológiai vizsgálatok kimutatták, Agüero szíve rosszabb állapotban van, mint azt a rosszullét utáni első tesztekből meg lehetett állapítani, az őt kezelő orvosok azt javasolják számára, hogy ne kockáztasson és ne térjen már vissza a profi labdarúgás világába játékosként.

Agüero idén nyáron igazolt az FC Barcelonához, ám a bemutatkozására csak október közepén kerülhetett sor, mert augusztus elején megsérült a vádlija az egyik edzésen. Eddigi öt tétmérkőzésén egy gólt szerzett gránátvörös-kék színekben, a Real Madrid ellen elveszített rangadón talált be.

A 33 éves támadó eddig 101-szer lépett pályára az argentin válogatottban. Profi karrierjét hazájában, az Independienténél kezdte, majd 2006-ban, 18 évesen szerződött az Atlético Madridhoz. 2011-ben a Manchester City csapott le rá, az angolok 40 millió eurót plusz bónuszokat fizettek érte, hogy aztán az évtized egyik legmeghatározóbb játékosa legyen a Premier League-ben. Agüerónál több gólt egyetlen légiós sem szerzett a PL-ben, és egyetlen klub színeiben sem (184 találat).

A Radio Catalunya beszámolója megjegyzi, végső döntés még nincs Agüero visszavonulásáról.

„A pletykákra reagálva szeretném elmondani, a klub orvosainak az utasításait követem, teszteket és kezeléseket végzek, kilencven napon belül meglátjuk, hogyan haladok. Mindig pozitívan” – írta Twitteren az argentin támadó.

 


 

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
15 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
20 órája

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30
Ezek is érdekelhetik