Barcelona: Agüero szerdán bejelentheti a visszavonulását

Vágólapra másolva!
2021.12.13. 13:49
null
Agüero szerdán bejelentheti a visszavonulását (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint Sergio Agüero, az FC Barcelona argentin labdarúgója szerdán bejelenti a visszavonulását.

 

Az El Periodico című spanyol lap információját a katalán klub nem kommentálta, s a játékos menedzsere és barátai nem mutattak hajlandóságot, hogy megerősítsék az értesülést. Annyi viszont mégis kiszivárgott, hogy a hírrel kapcsolatosan szerdára valamilyen ceremóniára készülnek a klubnál.

A 33 éves Agüero, az Atlético Madrid korábbi támadója nyáron a Manchester Citytől ingyen érkezett az FC Barcelonához, amelyben vádlisérülés miatt október közepéig nem volt bevethető. A hónap végén az Alavés elleni bajnoki meccs első félidejében szédülésre és mellkasi fájdalmakra panaszkodott, ezért le kellett cserélni. Kórházba szállították, az első prognózis az volt, hogy legalább három hónapot ki kell hagynia, amíg alaposan kivizsgálják a szív- és érrendszeri problémáit. Két héttel később már az látott napvilágot az argentin és a spanyol sportsajtóban, hogy a támadó szívritmuszavara miatt karrierjének befejezésére kényszerül.

Agüero öt mérkőzésen összesen 165 percet játszott a Barcelonában, egyetlen találatát a Real Madrid ellen 2–1-re elbukott hazai rangadó 97. percében szerezte.

(MTI)

 

 


 

Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik