Barcelona: ultimátum Dembélének, bemutatták Torrest

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.01.03. 15:17
null
Dembélével egyelőre nem tudnak megegyezni. (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona ultimátumot adott világbajnok francia labdarúgójának, Ousmane Dembélének, akivel hónapok óta eredménytelen tárgyalásokat folytat a nyáron lejáró szerződéséről. A katalánoknál bemutatták Ferran Torrest.

 

Mateu Alemany sportigazgató a klub hétfői sajtóeseményén – amelyen a Manchester Citytől egy héttel ezelőtt megszerzett Ferran Torrest mutatták be hivatalosan több mint 13 ezer szurkoló előtt – kifejtette: a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben nem áll szándékukban újra tárgyalóasztalhoz ülni Dembélé ügynökeivel, ugyanis az álláspontjuk teljesen világos, kizárólag a válaszra várnak, amelyet nem lehet sokáig halogatni.

„Öt hónapja kapcsolatban vagyunk a menedzsereivel, ismerik az álláspontunkat, sok türelmet tanúsítottunk már az irányukba. Tisztában vannak az elképzeléseinkkel és az érdekeinkkel” – nyilatkozta. Hozzátette: nagyon egyértelműek a szándékaik arra az esetre is, ha Dembélétől nemleges választ kapnak.

A 2017-ben nagy reményekkel érkező, azonban a várakozásoktól messze elmaradóan teljesítő, sokszor sérült, de egészségesen is csupán peremember Dembélé szerződése júniusban jár le. A Barcelona a téli átigazolási szezonban még pénz kaphat érte, és fizetése sem terhelné tovább a kasszát. Amennyiben viszont mégis sikerül vele hosszabbítani, úgy szerződésében átütemezéssel módosítanák a kifizetésekre vonatkozó részt, ami újabb lehetőséget jelent a vezetőknek. Téli szerzeményeiket ugyanis a fizetési limit miatt pénzügyi okokból egyelőre nem tudják regisztrálni, így azok jelen helyzetben pályára sem léphetnek. A már bemutatott Ferran Torres sem, bár a bizakodó Alemany szerint a szükséges papírmunkák rendezésére vasárnap előtt sort keríthetnek.

 


 

Miközben a spanyol sajtóban valószínűsítik Álvaro Morata januári érkezését is, Joan Laporta klubelnök a hétfői sajtóeseményen arról is beszélt, hogy az átigazolási piacon készek ismét meghatározó szerepet betölteni. A legnagyobb európai klubok által erőteljesen körüludvarolt norvég sztárcsatár, Erling Haaland esetleges szerződtetését illetően annyit jegyzett meg Laporta, hogy „minden lehetséges”.

(MTI)

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41
Ezek is érdekelhetik