Atlético: „Szólhattak volna előbb” – Luis Suárez a távozásáról

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.24. 12:57
null
Luis Suárez (Fotó: AFP)
Két év után elhagyja az Atlético Madridot Luis Suárez. Az uruguayi labdarúgó elmondta, mi áll a távozása hátterében.

 

A korábban az Ajaxban, a Liverpoolban és a Barcelonában is szereplő klasszis támadó a mostani évadban 35 La Liga-meccsen lépett pályára az Atléticóban, ebből hússzor volt kezdő, s összesen tizenegy gólt szerzett. Suáreznek az idény végén lejár a szerződése, a klub nem marasztalta. A fővárosi együttes idénybeli utolsó hazai találkozóján szépen elbúcsúztatta a futballistát.

„Madridban vagyok, megvárjuk a tanév végét, utána eldöntöm, hol folytatom – idézi a Marca Luis Suárezt, aki az El Larguero című műsorban adott interjút. – Magas szinten szeretnék futballozni, a világbajnoki részvételhez ez elengedhetetlen. A gyermekeim meg vannak lepődve, azzal nyaggatják őket, jó lesz a sorsuk az Egyesült Államokban vagy Angliában. Mondtuk nekik, hogy amint eldől a jövőnk, közöljük velük. Szerettem volna maradni az Atléticóban. Olyan szerepet kaptam, amihez nem voltam hozzászokva, de szépen alkalmazkodtam. Rafa Alique [az Atlético Madrid kommunikációs vezetője – a szerk.] jelezte, elbúcsúztatnak az utolsó hazai mérkőzésen. Nem tudtam, hogy nem számítanak rám. Legalább valaki mondott valamit. Cholóval [Diego Simeone vezetőedző], Bertával [Andrea Berta sportigazgató] és Miguel Ángellel [Miguel Ángel Gil Marín ügyvezető igazgató] sem egyeztettem. Szólhattak volna előbb.”

„Esküszöm, még nem döntöttem el, hová igazolok. Számos ajánlatom van. Olyan helyen szeretnék futballozni, amelyik nekem és a családomnak is megfelelő. Egyelőre nem gondolok Kínára, Katarra vagy az arab világra. Nem a pénz a legfontosabb szempont, számomra az európai futball a legcsábítóbb. Megkerestek Brazíliából, Mexikóból és Argentínából is, ám őszintén szólva az én mentalitásom az itteni közeghez a legalkalmasabb. Spanyolországból is érdeklődnek irántam” – tette hozzá a 35 éves csatár.

Suárez a 2014–2015-ös idény óta futballozik Spanyolországban. A Barcelonával négy, az Atléticóval egy bajnoki címet nyert.


Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
9 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
14 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27
Ezek is érdekelhetik