La Liga: az Atléticónál újfent megindokolták, miért nem álltak díszsorfalat a Realnak

2022.05.09. 15:51
null
Az Atlético Madrid vasárnapi kezdőcsapata a Real Madrid ellen (Fotó: AFP)
José Giménez, az Atlético Madrid labdarúgója már napokkal a Real Madrid elleni rangadó előtt kijelentette, hogy a szurkolóik iránti tisztelet miatt nem fognak díszsorfalat állni a spanyol bajnoki címet nyerő királyi egyletnek. Erre végül nem is kerítettek sort, az Atleti pedig hivatalos közleményben megindokolta, hogy miért nem.

 

Spanyolországban szokás díszsorfalat állni a valamilyen trófeát elhódító együtteseknek, a Barcelona játékosai például Xavival és a játékvezetői csapat tagjaival kiegészülve meg is tették ezt a hétvégén a Király-kupa-győztes Real Betis elleni mérkőzés előtt, az Atléticónál azonban már előre leszögezték, hogy ők nem kedveskednek ezzel a gesztussal a bajnok Real Madridnak. Meg is indokolták, hogy miért nem.

„Ez a gesztus kezdetben a bajnokcsapat elismerésének szólt, de manapság néhányan már kötelezővé akarják tenni, átitatva a megaláztatás érzetével. Az Atlético Madrid semmilyen körülmények között nem kíván részt venni ebben a nevetséges szituációban, melynek során a sport valódi értékeit teljes mértékben elfelejtik, és feszültséget szítanak a szurkolók között” – áll az Atleti közleményében.

A tavalyi bajnok kommünikéje kitér arra is, az új (a mostani) idény első fordulójában a Celta Vigo játékosai sem álltak díszsorfalat Diego Simeone csapatának, abból mégsem kerekedett ki ekkora ügy, és senki nem is emlékszik már rá – de mint fogalmaznak, ezzel nincs is semmi probléma.

A vasárnap esti találkozót egyébként a „matracosok” Yannick Carrasco tizenegyesgóljával megnyerték a tartalékos Real Madrid ellen.

Legfrissebb hírek

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

A Real Madrid szerződést hosszabbított Rüdigerrel

Spanyol labdarúgás
2026.06.16. 12:40

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
2026.06.13. 15:28

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.11. 21:05

„Habemus Papam” – José Bordalás marad a Getafe edzője

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 21:53
Ezek is érdekelhetik