Real Madrid: ötszörös BL-győztes hagyja el a klubot – hivatalos

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.05.30. 14:54
null
Isco kilenc év után távozik a klubból (Fotó: AFP)
Az immár ötszörös labdarúgó Bajnokok Ligája-győztes Isco a hivatalos Instagram-oldalán bejelentette, nem hosszabbít a Real Madriddal, így kilenc év után elhagyja a klubot.

 

 

A 30 éves támadó középpályás érzelmes sorokkal búcsúzott szeretett klubjától:

„A Málagában játszottam, és tudtam, hogy mennem kell. Másik csapat mellett köteleződtem el. De ekkor a Real Madrid kopogtatott az ajtómon, márpedig a Real Madridnak pedig nem érdemes és nem is szabad nemet mondani – bár mindig vannak kivételek (utalt viccesen a nagy port kavaró Mbappé-ügyre – a szerk.). Emlékszem, arról beszélgettünk a barátaimmal, hogy a Madrid évek óta nem nyert Bajnokok Ligáját. Én azt éreztem, hogy hamarosan összejön, és jött is, a tizedik. A többi pedig már történelem... Most azonban, kilenc év után lejárt az időm annál a klubnál, amely minden gyermekkori álmom megvalósítását lehetővé tette.”

Isco azt is leírta, hogy több címet nyert, mint valaha is gondolta: „A legnagyobbakkal játszottam együtt és elképesztő embereket ismertem meg, hihetetlenül jól éreztem magam, és ezt senki nem veheti el tőlem! Mert kétségkívül a szépre fogok emlékezni, és remélem, hogy ti is. Egyébként tegnap azt mondtam az egyik barátomnak, nem értem, hogy miért kerítenek itt ekkora feneket az ünneplésnek, hiszen már a tizenötödik is úton van! – célzott Isco arra, hogy a klub szombaton hódította el tizennegyedik alkalommal a legrangosabb európai trófeát, s szerinte hamarosan jön a következő – A viszontlátásra, és Hala Madrid!”

 


A spanyol játékos továbbá köszönetet mondott a szurkolóknak és a Real Madrid összes dolgozójának azért a szeretetért, amelyben megítélése szerint ő sosem szenvedett hiányt. Noha az elmúlt időszakban kevesebb szerephez jutott a csapatban, kilenc év alatt 353 mérkőzésen összesen 53 gólt és 56 gólpasszt szerzett, továbbá 19 trófeát ünnepelt a csapattal, amelyből ötöt a Bajnokon Ligájában nyert.

Arról egyelőre Isco és a Real Madrid sem adott tájékoztatást, hol folytatja a játékos a pályafutását.

Nem ő az egyetlen ötszörös BL-győztes, aki ezen a nyáron távozik a királyi gárdából, a Liverpool elleni döntő után a Real Madridot 15 éve szolgáló és klubcsúcsnak számító 25 trófeát szerző Marcelo is bejelentette, elhagyja a klubot.

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
10 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

La Liga: a Sevilla kétgólos hátrányból egyenlített az Elche ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 23:08

Meglepetés San Sebastiánban, a Sociedad legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2026.01.18. 23:06

Ezúttal sem brillírozott, de a három pontot begyűjtötte a Real Madrid a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.17. 15:58
Ezek is érdekelhetik