Barca: Depay nyitott lenne, hogy visszatérjen az MU-ba – sajtóhír

2022.07.21. 17:09
null
Depayra már nincs szükség Barcelonában (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Barcelona holland csatára, Memphis Depay visszatérne korábbi csapatába, a Manchester Unitedbe – erről Gerard Romero újságíró számolt be.

 

Sajtóhírek szerint Xavi már értesítette Depayt arról, hogy Robert Lewandowski érkezésével már nem számol vele a klubnál.

A Barcelona a nyáron mindenképp megválna a holland csatártól, reményei szerint 20 millió eurót kap majd érte. Állítólag a Tottenham érdeklődik a játékos iránt, aki azonban szívesebben visszatérne a Manchester Unitedhez.

Depay 2015-ben igazolt az Old Traffordra, akkor Louis van Gaal szerződtette a PSV-ből. Másfél évet töltött el a szigetországban, s nem igazán sikerült neki felvennie a Premier League ritmusát. Végül nem tartottak rá igényt a „vörös ördögök”, a Lyonnál azonban újra magára talált – a Franciaországban mutatott jó teljesítményének köszönhetően kapott lehetőséget a Barcelonától.

A mögöttünk hagyott idényben összesen 38 tétmérkőzésen lépett pályára a gránátvörös-kékeknél, tizenháromszor volt eredményes.

Erik ten Hagak szüksége is lehet egy csatárra, hiszen Cristiano Ronaldo jövője igencsak bizonytalan a klubnál.

Legfrissebb hírek

A Manchester United sztárja alig hitte el, hogy fia Szoboszlaiért rajong

Angol labdarúgás
3 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
2026.08.31. 23:35

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
2026.08.31. 09:01

Az Ipswich ráijesztett az MU-ra, de Bruno Fernandesre nem volt ellenszere

Angol labdarúgás
2026.08.30. 19:34

Az Arsenal centerét szerződteti a Barcelona – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.30. 15:38

Az FC Barcelona Raphinha és Fermín López góljával megverte a Bilbaót

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 23:02

Világbajnoki ezüstérmes kapust szerződtetett a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.27. 12:10

75 millió euróért igazolt középpályást a Man. United – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.25. 18:00