Barca: Braithwaite 5 milliót kér, hogy távozhasson, Auba közeledik a Chelsea-hez

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.25. 13:09
null
Braithwaite csak akkor távozik, ha a Barcelona fizet neki (Fotó: AFP)
Csak akkor hajlandó távozni a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona dán támadója, Martin Braithwaite, ha a gránátvörös-kékek kifizetik az érvényben lévő szerződéséből hátralévő két évre szóló fizetését, azaz ötmillió eurót, de könnyen lehet, hogy a katalánoktól a gaboni Pierre-Emerick Aubameyang is hamarosan távozik az angol Chelsea-hez – legalábbis ezt szeretné Thomas Tuchel, a londoniak menedzsere.

A spanyol Marca írta meg, hogy bár a Barcelona vezetőedzője, Xavi nyíltan kijelentette, hogy nem számít Martin Braithwaite-re, de a dán egyelőre nem talált magának csapatot. A válogatott támadó nem vett részt a katalánok amerikai túráján és a La Liga első két fordulójában sem került be a meccskeretbe. Braithwaite iránt a hírek szerint a Mallorca az egyik érdeklődő, de nincs megegyezés a klubok között, a dán pedig ötmillió eurós kártérítést kér a Barcelonától, hogy felbontsák még két évig érvényes szerződését.

A katalán Sport a Marca értesüléseit azzal egészítette ki, hogy a barcelonai vezetőség próbálja csökkenteni Braithwaite lelépési pénzét, de tisztában van vele, hogy mindenképp fizetnie kell valamekkora összeget.

A hírek szerint a 31 éves válogatott támadó iránt egy szaúd-arábiai klub élénk érdeklődést mutat, s milliókat fizetne a játékosnak, ha ingyen érkezne a csapatba.

A Sport.es másik barcelonai támadó lehetséges távozásáról is írt. Az angol Chelsea német menedzsere, Thomas Tuchel ugyanis minél előbb szeretné megszerezni az Arsenal korábbi támadóját, a gaboni Pierre-Emerick Aubameyangot, mert a kékek jelenleg nem rendelkeznek klasszikus támadóval Romelu Lukaku és Timo Werner távozása után.

A lap arról ír, a gaboni szóban már megegyezett a Chelsea-vel egy három idényre szóló szerződésről, de a klubok még nem jutottak megállapodásra, annak ellenére, hogy az angolok 20 millió euróra emelték ajánlatukat.

A Barcelona viszont annak ellenére nem sieti el a döntést, hogy az átigazolási ablak hamarosan zárul és még nem sikerült regisztrálni a Sevillától érkezett francia védőt, Jules Koundét.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
Tegnap, 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:16

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11
Ezek is érdekelhetik