Kép: az Aranylabda-gálán kiderült, miért van mindig kötés Benzema kezén

CS. M.CS. M.
2022.10.19. 11:42
null
Benzema kezén a jól megszokott bandázs, az el Clásicón szerzett góljánál is... (Fotó: Getty Images)
Egy három évvel ezelőtti ujjsérülés miatt kezdett el a kezén kötéseket viselni a Real Madrid friss aranylabdás szupersztárja, Karim Benzema, akinek ma már az egyik védjegyévé vált a bandázs. Sokan úgy vélték, mára pusztán babonából hordja a kötést csapata és válogatottja mérkőzésein, a hétfői Aranylabda-gálán azonban kiderült, hogy szó sincs erről...  

 

A csúcsra ért Karim Benzema: 34 évesen megkapta az Aranylabdát

Bő három évvel ezelőtt szedett össze Karim Benzema egy ujjsérülést, amit meg kellett volna műteni, ám a francia támadó úgy döntött, nem szeretne hosszú heteket a pályán kívül tölteni, így csak később kerít sort a beavatkozásra.

Sérülését követően kötéssel a kezén kezdett el játszani, ráadásul remekül, s az addigiaknál jóval több gólt szerzett. Azóta Benzema minden idényben világklasszis formában futballozik, hétfőn pedig pályafutása csúcsára is felért azzal, hogy elnyerte az Aranylabdát. A szurkolók nagy része éppen ezért pusztán babonaként kezelte, hogy Benzema azóta is minden meccsen bandázst visel, az Aranylabda-gálán azonban kiderült a valódi oka...


 

Legfrissebb hírek

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
11 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
16 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
2026.09.21. 14:57