La Liga: Ancelotti bírózott, eltilthatják

Vágólapra másolva!
2022.10.31. 07:51
null
Az olasz szakember szerint Asensio nem ért kézzel a labdához (Fotó: AFP)
A Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti az 1–1-es döntetlennel végződő Real Madrid–Girona mérkőzés után kritizálta a játékvezetőt, így akár el is tilthatják, de eljárás indulhat hasonló okok miatt Marco Asensio ellen is.

„Nem szeretek erről beszélni, de ma muszáj lesz. Az első szituáció egyértelmű, nem volt büntető mert nem ért hozzá a kezéhez a labda. Beszéltem Asensióval, azt mondta, a mellkasát találta el a labda. Igaz, hogy furcsa pozícióban volt a bal keze, ha hozzáér a labdához, kérdéses lehetne, de egyszerűen nem ért a kezéhez a labda, csak kitalálták az egészet. Az eset a mérkőzés egy fontos periódusában történt, így most két ponttal kevesebbel állunk a tabellán” – mondta a büntetőről Carlo Ancelotti.

A szituációt nem hagyta szó nélkül – a VAR és a játékvezető szerint – kezező Marco Asensio sem, aki Twitter-bejegyzésében osztotta meg a kérdéses szituációt.

„A NINCS KÉZ definíciója, amit az idény elején elmagyaráztak nekünk. Hihetetlen, hogy mi volt ma…”

 

A mérkőzésen Toni Kroost karrierje során először állították ki, erről Ancelotti csak annyit mondott, ez egy kérdésesebb szituáció, de nem szeretné megvitatni.


A Mundo Deportivo szerint nemcsak Carlo Ancelotti, hanem Marco Asensio is fegyelmi eljárás elé nézhet a bíró ténykedésével kapcsolatos kritikáik miatt. Az RFEF Integritási Bizottsága minden bizonnyal nyomozást indít majd ellenük.

Az RFEF korábban is szabott már ki eltiltást hasonló esetben, a Valencia játékosát, Jose Luis Gayát tiltotta el négy mérkőzésre, mert kritizálta a játékvezetőt.

 

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
11 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Toni Kroos szerint Németország jelenleg fényévekre van a vb-győzelemtől

Német labdarúgás
2025.09.09. 14:02

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
2025.09.08. 20:06
Ezek is érdekelhetik