La Liga: leállhat a bajnokság az új sporttörvény miatt

2022.10.20. 15:37
null
Javier Tebas a La Liga jövőjéért aggódik (Fotó: AFP)
A spanyol baloldali kormány és a jobboldali ellenzék egyszerre készítik az új sporttörvény tervezetét Spanyolországban. A klubok amiatt aggódnak, hogy a tervezet módosításai lehetőséget teremtenek majd a Szuperliga létrehozására, s az új sorozatban a Real Madrid és a Barcelona is szerepelni akar.

 

A COPE szerint fennáll a veszélye annak, hogy a spanyol bajnokság küzdelmei október 27-től leálljanak, ugyanis sztrájkot hirdetnének a klubok. Azt kifogásolják, hogy az új sporttörvény tervezetéből a jobboldali ellenzék kezdeményezésére kivettek hét olyan pontot, amelyben a kormány és az ellenzék korábban megegyezett a ligával.

Az As szerint a klubok és a La Liga elnöke, Javier Tebas úgy vélik, Florentino Pérez mozgatja a szálakat a színfalak mögül, szerintük ő gyakorolt olyan hatást a törvényhozókra, ami miatt eltűntek ezek a pontok a törvénytervezetből. A csapatok szerint ez lehetővé tenné a Real Madrid és a Barcelona szereplését a Szuperligában és a spanyol bajnokságban egyidejűleg. A klubok azt szeretnék, hogy a Szuperligában résztvevő klubok ne kaphassanak engedélyt a La Ligában való részvételhez, a Szuperliga és az UEFA közötti szembenállás miatt.

A klubok szerint az új törvény a CVC Capital Partnersszel kötött szerződést is veszélyeztetheti, amelynek értelmében a klubok kétmilliárd euróért cserébe odaadták a CVC-nek a La Liga televíziós közvetítési jogaiból származó bevételek 11%-át a következő 50 évre.

Amint korábban megírtuk, szerdán az A22 ügyvezető igazgatójának nevezték ki Bernd Reichartot. Ez a szervezet támogatja az Európai Szuperligát.

Legfrissebb hírek

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
51 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
6 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:09

La Liga: a hétvégi fordulóban játékmegszakítás lesz Jesús de Miguel emlékére

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:49

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

Az Almería a teljes meccsnapi bevételt felajánlja De Miguel családjának

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 09:01

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 10:40