Barcelona: Xavi fontolgatja a 15 éves csodagyerek bevetését

2022.12.24. 14:45
null
Yamal 5 ifi BL-meccsen szerepelt az ősszel (Fotó: barcabuzz.com)
Szeptemberben már egyszer a felnőttekkel edzhetett, most ismét az első csapathoz hívta Xavi, a Barcelona vezetőedzője a 15 éves Lamine Yamalt, akit jelenleg a katalán csapat legfényesebb tehetségének tartanak a La Masia akadémián.

A világbajnokság után szép lassan minden topbajnokságban megkezdődik a felkészülés a bajnoki idény folytatására, ezzel így vannak a Barcelonánál is: a katalánok december 30-án az Espanyol elleni találkozóval zárják az évet. A katari vb-ről már szinte mindenki ismét Xavi vezetőedző keze alatt dolgozik – már persze azok közül, akik érintettek voltak a tornán –, ám a torna döntőjében érdekelt két barcelonai francia, Ousmane Dembélé és Jules Koundé extra pihenőt kapott a trénertől.

Éppen ezért több fiatalt is felhívott tréningezni a klub utánpótlásából az első csapathoz Xavi. Köztük van a legnagyobb ígéretnek tartott 15 éves Lamine Yamal, és a Diario AS szerint a klub már előrehaladott tárgyalásokat folytat az ügynökével – a Barca korábbi játékosával, Ivan de la Penával –, hogy mielőbb profi szerződést írjanak alá.

Eközben a lap szerint Xavi fontolgatja a lehetőségét, hogy Yamalt benevezi a harmadosztályú Intercity elleni, január 4-én sorra kerülő Király-kupa-meccsre.

Amúgy azokon a napokon, amikor nem az első csapat edzéseit látogatja, a marokkói apától és egyenlítői-guineai anyától származó Yamal a nála négy évvel idősebbek csapatának tagja, s ebben az idényben 5 meccsen már pályára is lépett az ifi BL-ben, ráadásul az elmúlt 13 hónap alatt négy korosztályt lépett előre a spanyol utánpótlás-válogatottakban, s jelenleg az U19-es alakulat tagja – októberben a németek ellen mutatkozott be.

Legfrissebb hírek

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
3 órája

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
18 órája

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Mbappé, Valverde, Huijsen és Konaté nélkül fogadhatja Gulácsiékat a Real

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 10:34

„Korábban sok észrevétlen futásom volt, Pedri viszont mindent lát” – Gordon könnyen alkalmazkodott a Barcelona játékához

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 17:42

Visszavonul a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 13:48

„Nemcsak Argentína mond köszönetet neked, hanem az egész világ” – csapattársai búcsúztak Messitől

Minden más foci
2026.10.07. 09:28