La Liga: szerződést bont Iscóval a Sevilla – sajtóhír

2022.12.20. 17:07
null
Isco napjai meg vannak számlálva Sevillában (Fotó: Getty Images)
Közös megegyezéssel szerződést bont Iscóval a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla FC – írja saját forrásaira hivatkozva a Marca.

Mindössze négy hónap után véget ér Isco sevillai kalandja. A málagai születésű labdarúgó augusztusban érkezett az andalúz csapathoz, de az új idény nem úgy alakult, ahogyan azt várták. A Real Madridal ötszörös BL-győztes középpályás minden sorozatot figyelembe véve 19 mérkőzésen jutott szóhoz, melyeken egy gólt és három gólpasszt jegyzett.

Isco kapcsolata a Sevillával akkor romlott meg, amikor a klub a pocsék idénykezdet miatt menesztette Julen Lopetegui vezetőedzőt. A helyzet tovább súlyosbodott, amikor a 30 éves játékos a sportigazgató Monchival is összerúgta a port – ezek után a gárda új szakvezetője, Jorge Sampaoli is közölte a klubvezetéssel, hogy nem számít a szebb napokat látott labdarúgóra, mivel az látványosan kíméli magát és nem tesz meg mindent a csapatért.

Isco sevillai vesszőfutása a spanyol közvéleményt is megosztotta, a Marca olvasói szavazásán a cikkünk megírásáig voksoló több mint ötvenháromezer ember 42%-a úgy látja, hogy a futballista helytelen hozzáállása vezetett a szakításhoz – 34% szerint mindkét fél felelős a kialakult helyzetért, míg a szavazók 24%-a úgy véli, hogy a klubnak rendeznie kellett volna ezt a belső konfliktust.

Spanyol sajtóhírek szerint a Sevilla hamarosan bejelenti Isco távozását; egy biztos: a 30 éves középpályás nem lesz ott Jorge Sampaoli keretében az ötödosztályú Juventud Torremolinos elleni szerdai kupameccsen.

 

Legfrissebb hírek

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Huijsen kiállítása után kettőt lőtt az Atlético, a Real csak szépíteni tudott a Metropolitanóban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 18:15

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51

Kiütötte az Osasunát az Atleti, oda a Depor veretlensége

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 21:26

Kétgólos hátrányból felállt az Elche, de a Real Madrid a hosszabbítás perceiben kiharcolta a győzelmet

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 23:27

A Rayo Vallecano az első félidőben döntött az Espanyol ellen, már nem nyeretlen a Valencia

Spanyol labdarúgás
2026.09.15. 21:01

Folytatódik a „denevérek” mélyrepülése, most Sevillában maradt alul a Valencia

Spanyol labdarúgás
2026.09.11. 23:09